Az volt az "álhír", hogy Müller Cecília szavai alapján megírtuk, nem lehet majd választani a vakcinák közül. Egy sajtóközlemény alapján ezt Müller nem úgy értette. A kormányzati tájékoztató honlap, a közmédia és a kormánypárti média cikkei szerint viszont igen.
Müller Cecília napközben még az ellenkezőjét mondta, de úgy értelmezhette a kérdést: lehet-e választani a most elérhető nulla vakcinából? Azokból tényleg nem lehet.
Illetve olyan figuráknak, akik jelen voltak a Fidesz szűk felsővezetésének eredményváró szobájában a 2010-es választások éjszakáján.
Emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
Erről egy névtelen EU-s diplomata beszélt a hírügynökség tudósítójának.
Hadházy Ákos fordult Pintér Sándorhoz, miután az Emmiről, Müller Cecíliáról és a NEAK-ról is lepattant. Sajnos sehol sem tudtak segíteni.
Csak december 21-én döntik el, hogy karácsony este tehetünk-e kivételt. A szilveszteri bulik viszont biztosan elmaradnak.
Az operatív törzs ezen a héten már szűkmarkúbban bánt az adatokkal.
A rendőrség először nem talált bűncselekményt, de ügyészségi utasításra meg kell ismételni a vizsgálatot.
Közel nyolcezer fertőzött van kórházban, és ez nem tartalmazza a koronagyanús betegeket.
Lakosságarányosan csak két országban haltak meg többen egymillió főre vetítve az elmúlt két hétben: Bulgáriában és Szlovéniában. Ez még nem tartalmazza a hétfői adatokat.
Maruzsa Zoltán szerint aki kötekedni akar, mindig követelhet szélesebb körű tesztelést.
Trump 76 éves ügyvédje korábban több meghallgatáson is maszk nélkül jelent meg.
162 ember halt meg az elmúlt 24 órában.
Még mindig az USA-ban vannak a legtöbben, több mint 14 millióan.