És mindenkit, aki szeretné.
Egyre többet tudunk arról, hogy hogyan pusztítja az agyat a betegség.
Mire elég a mostani oltottsági arány? Hogyan lehetne meggyőzni azokat, akik még nem adatták be a vakcinát? Mit kapjon harmadik oltásnak az, akinek két adag után nincs antitestje?
Valamivel több mint hatezer embert oltottak be.
Nem teljesen elégedettek az elölt vírust tartalmazó vakcinákkal.
De ez a mérés sem reprezentatív. Olyat elvileg a kormány csinál, május végére ígérték az eredményeket, de még mindig nem hozták nyilvánosságra.
Több mint 500 százalékos a növekedés, de kevés a súlyos beteg, és nagyon alacsony a halálozás.
Egyre kevesebben mennek oltásra. Közben a teszteken belül továbbra is 1 százalék alatt van a pozitívak aránya.
Mindenki megkapta már mindkét oltását.
Az ausztrál kutatók remélik, hogy a kísérleteik elvezetnek új, szájon át szedhető antivirális szerek kifejlesztéséhez.
Évente több mint 300 millió adag orosz vakcinát terveznek itt előállítani.
A szervezet vezető tudósa azt mondta, nincs elég adat arról, hogy ez valóban erősítené a védettséget.
Müller Cecília hivatala azt mondta, nincsenek meg az adatok, aztán kiderült, hogy Gulyás miniszter már látta őket. Végül tőle kaptuk meg a megyei oltottsági arányokat.
A delta variáns terjedése miatt fel kell pörgetni az oltási kampányt.
Két hét után be kellett zárni a szórakozóhelyeket, mert megugrott a fertőzöttek száma.