Az oltások száma is megugrott, de lehet, hogy csak a hosszú hétvégén elmaradt oltásokat pótolták.
És az eddigi 9 hónapról egy évre akarják hosszabbítani a két adaggal átoltottak védettségének érvényességét.
Vége az egyénieskedésnek, az orvosi maszkok jobban védenek.
Ez annyiban nem meglepő, hogy a téma szakértői szerint évekig is eltarthat ennek felderítése. Joe Biden májusban kilencven napot adott erre az amerikai titkosszolgálatoknak.
És emelkedni kezdett a kórházi ápolásra szorulóké is. Az oltási program továbbra is csigalassúsággal halad.
Minek örülhetünk, minek nem? Mit mond a maszkról Orbán Viktor, és mit az Orvosi Kamara? Járványösszefoglaló.
Lassan romlanak a fertőzésadatok.
A gyógyszerhatóság teljeskörűen engedélyezte a vakcinát.
Így a fertőzöttségi arány is kedvezőbb, mint reggel volt.
Önmagában még mindig elég kedvező, de június óta ez a legrosszabb adat.
„Rendben van. Jól van. Megvannak a szabadságjogaitok. De én történetesen beadattam az oltást. Ha nem működik, ti lesztek az elsők, akik megtudjátok” - válaszolt a volt elnök.
A szakmában uralkodó vadkapitalista viszonyok ellenére a futárkodás a járványidőszak sikerszakmája lett. De mi lesz most, az éttermek újranyitása és a kiszállított ételek áfájának visszaemelése után? Egy ételfutárral beszélgettünk a helyzetről.
Sydney-ben már két hónapja nem tudják megfékezni a delta variáns terjedését.
Ahelyett, hogy a hotelben kuksolt volna egy hétig, vásárolgatott. Persze, hogy felháborodtak a hongkongiak.