covid-19

Lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg covidban Magyarországon, mint az Európai Unióban

Most naponta 150 áldozata van itthon a járványnak.

Szurovecz Illés
járvány

Megjelent a tanulmány a vakcinák hatékonyságáról, de a védettség kopását nem vizsgálja

Csak júniusig vizsgálták a vakcinákat, pedig a jelek szerint közzé tudnának tenni frissebb adatokat is. Abban az időszakban még nem volt delta variáns, és a védettség sem kopott.

Szurovecz Illés
járvány

A Vígszínház egyik színésze szerint a színháznak fontosabb a pénz, mint a covid elleni óvintézkedések, Rudolf Péter cáfol

Wunderlich József szerint nincs rendszeres tesztelés, és nem játszhatnak maszkban, az igazgató szerint ő mindent megtett.

Kiss Imola
járvány

Az EU kilenc hónapra korlátozná az oltási igazolványok érvényességét

Illetve a WHO által már jóváhagyott kínai vakcinákkal is lehetne utazni az unión belül.

Kiss Imola
járvány

Többen vannak lélegeztetőgépen, mint a második hullám csúcsán

De jó hír, hogy továbbra is sokakat vonz a regisztráció nélküli oltás.

Szurovecz Illés
járvány

Daniel pátriárka, a román ortodox egyház feje is beoltatta magát végre

Korábban már elhatárolódott az egyház az oltásellenes pópáktól.

Kiss Imola
járvány

Kitartóan bíznak immunrendszerükben az oltásellenesek

A szabad vakcinaválasztás viszont növelte az oltási hajlandóságot Magyarországon.

Szurovecz Illés
járvány

Gyorsteszteket kapnak a háziorvosok

November végéig megérkeznek a praxisokba.

Vég Márton
Egészségügy

Olaszországban buszra sem szállhatnak az oltatlanok

Mario Draghi az óvintézkedések szigorításával az újabb zárásokat akarja elkerülni.

Vég Márton
koronavírus

Valóban megsemmisítik a PCR-teszteket, de olcsóbban

Szigorúan a szakmai előírásoknak megfelelően.

Vég Márton
Egészségügy

2022 júniusig hosszabbítaná a kormány a veszélyhelyzetet

Semjén Zsolt nyújtott be erről javaslatot, amiben azt ígéri, ha a járványhelyzet úgy alakulna, már előbb is visszavonnák a veszélyhelyzetet.

Csurgó Dénes
járvány

Védettségi igazolvánnyal üzletelt egy orvosi asszisztens Heves megyében

Akár 50 ezer forintot is elkért, hogy hamis adatokat rögzítsen a rendszerbe, így kiadják az ügyfélnek az igazolást. Amit ingyen megkapott volna, ha ingyen beoltatja magát.

Csurgó Dénes
agybaj

A németeknek nem kell a vakcina, délen viszont viszik, mint a cukrot

Váratlan és releváns különbségek láthatók az európai oltástérképen. Mi a magyarázat?

Szurovecz Illés
járvány

Önkéntes magán-egészségügyi dolgozókat keres a II. kerület az ingyenes tesztprogram folytatásához

Több mint 4000-en tesztelték le magukat tíz nap alatt.

Rényi Pál Dániel
járvány

Megtelt a gyermekpszichiátria, sok önsértő gyerek szorul kezelésre

A szorongásos zavarokkal küzdő gyerekek aránya ötszörösére nőtt a vadaskerti szakambulancián.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy