Alig akad olyan magyarországi intézmény, amely ingyenes tesztlehetőséget biztosítana. Pedig a nagy karácsonyi összejövetelek idején ennek volna értelme.
Már úgyis bejutott az omikron variáns az országba, szükségtelen fenntartani a korlátozásokat.
A koronavírus elleni vakcina feltalálásáért.
Két mintában is kimutatták az új, a WHO szerint aggodalomra okot adó koronavírus-variánst.
455-en haltak meg a hétvégén, kevesebben, mint egy és két hete. Javulnak a kórházi és fertőzési adatok is.
Még az optimista előrejelzésükben is 25 ezer halálos áldozattal számolnak egy londoni egyetem kutatói.
Fény derült a múlt heti gyilkosság fontos részleteire a férfi búcsúleveléből. Az apa irreális félelmei egy Egészségügyi Minisztériumnak tulajdonított, hamisított dokumentumból lehetnek ismerősek, mely vírusszkeptikus csoportokban terjedt.
Az Orvosi Kamara három javaslatot küldött az operatív törzsnek, amivel egyszerűsíthetnék az oltási rendszert.
Úgy tűnik, megindult lefelé a negyedik hullám, de még mindig sok az áldozat. Most 166-an haltak meg.
Ha kell, inkább kétkezi munkát fog végezni. Közeledik a határidő, hamarosan fizetés nélküli szabadságra küldik az oltatlan tanárokat.
Egy 16 éves lány esett kedden áldozatul a járványnak. A portál korábban „nem hivatalos, de nagyon megbízható forrásokra" hivatkozva azt írta, egy 14 éves lány halt meg a klinikán, akinek nem volt alapbetegsége.
Már dolgoznak a vakcinán, amelyet kifejezetten az omikron ellen fejlesztenek ki.
A kormány szerint a korábban kapott védőoltások hatása néhány hónap elteltével gyengül.
213 halálos áldozata volt az elmúlt egy napban a járványnak. Csökkent a kórházi ápolásra szorulók és az invazívan lélegeztetettek száma.
Ha megkönyörülnének Gulyás Gergelyen, talán felkerülhetnének a járványadatok a központi honlapra. Összeszedtük, miket mondott a miniszter az elmúlt hónapokban ebben a témában.