csád

A honvédelmi miniszter elárulta, hogy Orbán Gáspár jól van, és a csádi missziót készíti elő

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondja, ő rendelte ki a százados urat összekötő tisztnek.

Herczeg Márk
hadsereg

Mégsem biztos, hogy a honvédség beleugrik a veszélyes csádi misszióba

Október elején jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, hogy Magyarország humanitárius és katonai missziót indít Csádban. Ez lenne a Magyar Honvédség első önálló, bilaterális missziója, de már az is kétséges, hogy lesz-e művelet.

Takács Lili
honvédség

Kétszáz magyar katonát küld a kormány Csádba

„Magyar fülnek talán furcsa, de Száhel rendkívül fontos a biztonságunk tekintetében.”

Botos Tamás
POLITIKA

A magyar kormány katonai missziót indít Csádba

A honvédelmi miniszter nem árulta el, hogy hány honvéd vesz részt a misszióban.

Botos Tamás
POLITIKA

Visszatérhettek az oroszlánok egy csádi nemzeti parkba, ahol húsz éve kihaltnak hitték őket

Egy állatvédő szervezet szerint ez az orvvadászattal szembeni kemény fellépés eredménye.

Solti Hanna
ÁLLAT

Békemegállapodást írt alá a lázadókkal Csád ideiglenes kormánya

Arról is megegyeztek, hogy széles körű, nemzeti párbeszédet indítanak az országban uralkodó állapotok rendezéséről.

Kiss Imola
külföld

Csádban aranyásók csaptak össze, több mint százan meghaltak

Az összecsapásokban mauritániaiak és líbiaiak vettek részt.

Herczeg Márk
külföld

A lázadókkal vívott harcban halt meg Csád elnöke, állítja a hadsereg

Idriss Deby 30 éve vezette az országot.

Horváth Bence
külföld

Több mint száz csádi és nigériai katonát ölt meg a Boko Haram

A dzsihadisták a határ mindkét oldalán gyilkoltak.

Fődi Kitti
külföld

Csád marhákban fizeti vissza 100 millió dolláros tartozását Angolának

Szokatlan megállapodást kötött a két ország.

Horváth Bence
külföld

Csád lezárta Líbiával közös határát

Ami 1400 kilométer hosszú.

Sarkadi Zsolt
külföld

Kisiskolásokra támadt egy katonatiszt házi leopárdja Csádban

Négy kisgyerek sérült meg a támadásban. A nagymacska előtte még egy ezredes házában is megtámadt öt embert, végül a közeli laktanya őrei lőtték le.

Király András
ÁLLAT

Elfogyott az útlevélpapír, ezért került Csád Trump tiltólistájára

Az irodai logisztika hatása a világpolitikára.

erdelyip
POLITIKA

Csád visszahívja katonáit a Boko Haram elleni harcból

Valószínűleg azért, mert Trump őket is feltette a legújabb beutazástilalmi listájára.

Sarkadi Zsolt
külföld

Trump kitiltotta egy újabb ország lakosait az USA-ból, és senki nem érti, hogy miért

Csád kifejezetten jó szövetséges volt eddig a terrorizmus elleni harcban, döbbenten fogadta mindenki a bejelentést.

Horváth Bence
külföld