3 millió vissza nem térítendőt és 3 millió kamatmentes kölcsönt lehet kapni a családi házak energiafelújítására, a szigetelés megcsinálásával már 50 százalékos megtakarítást is el lehet érni. Miért nem állnak sorban mégsem az igénylők?
„Azt szeretném, hogy vonja vissza a megalapozatlan és embertelen döntését, és folytassunk le egy korrekt, tisztességes, elfogulatlan eljárást” – reagált kommentben Tordai.
„Hivatali hatalmával visszaélve Sára Botond “főispán” tegnap bontási kötelezést adott ki.”
Mondjuk ehhez falura kell menni. A panel- és téglalakásoknál, főleg a fővárosban, sokkal kevesebbet lehet alkudni.
Hatósági bizonyítványt kell kérni a település jegyzőjétől.
De országszerte nőtt az igény a házak iránt, és ez szinte mindenhol dráguláshoz vezetett.
A vadászpuska hatótávolsága 6000 méter volt.
Az épületben lakó két idős ember éppen vacsorázott.
Tele van a magyar vidék olyan, két-háromszáz négyzetméteres családi házakkal, amelyek eredetileg több generáció kényelmes együttélésére épültek, de az átalakuló szokások és változó társadalmi normák miatt végül jórészt kihasználatlanul, szinte üresen maradtak.
Lehet, hogy nem érheti napfény???
Gaskó István szerint egyébként ez egy újságíró részéről sem korrekt felvetés.
Kb. 20 rackajuh is jár hozzá fűnyíró helyett. 289 millió forintért a tiéd!