csalás

Vádat emeltek Pécsvárad polgármesterével szemben költségvetési csalás miatt

Zádori János társaival legalább 14 millió forintot, de akár félmilliárdot is elsikkaszthatott az ügyészség szerint.

Kaufmann Balázs
bűnügy

A Fővárosi Törvényszék notórius csalóra figyelmeztet, aki magát törvényszéki végrehajtónak kiadva követel pénzt

Legalább nyolc különböző álnevet használ az illető, aki azzal hívja fel az embereket, hogy tartozásuk van a bíróság felé.

Kiss Imola
bűnügy

Nyomozás indulhat a lehúzós budapesti bár ellen, amit egy szlovák youtuber buktatott le

A BRFK csalás miatt indíthat nyomozást, az önkormányzat a NAV-nál és a fogyasztóvédelemnél tett bejelentést.

Benics Márk
turizmus

Hamis magyar rendszámmal próbált tankolni egy szlovák férfi

Csak megijedt, így visszacserélte a rendszámtáblákat, de a rendőrök így is elkapták.

Herczeg Márk
bűnügy

Társkeresőn csalt ki milliókat több embertől egy házaspár

A nő azt állította, pénzre van szüksége a fodrász mestervizsgájához, aztán lerobbant az autója és még a fogdára is bevitték.

Mészáros Juli
bűnügy

Csaló gyerektáborokra figyelmeztet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége

A FEOSZ szerint csak új jogszabályokkal lehetne fellépni az olyan átverések ellen, amikor nem azt nyújtja a tábor, mint amit ígért.

Kiss Imola
fogyasztóvédelem

Októberben áll bíróság elé Neymar Barcelonában

Azzal vádolják, hogy elcsalt egy csomó pénzt, amikor a Barcelonához igazolt még 2013-ban.

Csurgó Dénes
foci

Rendőrnek adta ki magát egy férfi Debrecenben, hogy egy dohánybolt eladójától kicsaljon ötezer forintot

A férfi egy nyomtatós boltban három hamis igazolványt készíttetett az eladóval.

Fődi Kitti
bűnügy

Az év átverése: indiai csalók kamu krikettmeccsek közvetítésével húztak le orosz fogadókat

Az oroszok azt hitték, létező meccsekre fogadnak a neten, közben pár munkanélküli fiatal álmeccseit nézhették a közvetítésen.

Horváth Bence
sport

A Nemzetközi Nagyiszolgálat vezetőjének adta ki magát egy nő, rengeteg nyugdíjast vert át

Az ügyészség szerint a nő éveken át hirdetett meg programokat nyugdíjasok számára, majd az utolsó pillanatban lemondta azokat, és nem utalta vissza a befizetett előleget.

Horváth Bence
bűnügy

Minden idők bundája: 95-0-t és 91-1-t játszottak a Sierre Leone-i másodosztályban

A gólarány számított a feljutáshoz, nem bízták a véletlenre.

Botos Tamás
foci

Akár 15 évet is kaphat a volt megasztáros Fekete Dávid

Az egykori énekes 323 millió forintot síbolt el.

Boros Juli
bűnügy

Karácsony Gergelyt is felhívta az ál-Klicsko

Karácsony szerint a csaló pontosan ugyanúgy nézett ki és beszélt, mint a kijevi főpolgármester.

Fődi Kitti
háború

Trump nem csupán átverte híveit a választási csalásról szóló hazugságaival, de valószínűleg meg is lopta őket

250 millió dollárt szedett be egy ún. "választásvédelmi alapba", ami valójában nem is létezik. Ez már a csalás gyanúját is felveti.

Király András
külföld

Pont most ítélték 4,5 év börtönre azt a férfit, aki „rezsicsökkentő” rendszer kiépítésével és olcsó repülőjegyekkel trükközött

Több száz embert vert át.

Czinkóczi Sándor
bűnügy