csapatkivonás

Izrael egy dandár kivételével minden szárazföldi csapatot kivont Gáza déli részéről

Eddig még azt tervezték, hogy behatolnak Rafah városába.

Fődi Kitti
háború

Elsírta magát meghallgatásán az amerikai katona, aki az afganisztáni csapatkivonást katasztrofálisnak nevezte

A 25 éves Tyler Vargas-Andrews a kabuli reptéren volt, amikor öngyilkos merénylők robbantottak a tömegben. A támadásban 13 amerikai katona és 170 afgán civil vesztette életét.

Boros Juli
külföld

Moszkva bejelentette, hogy csapatokat von vissza az ukrán határ körzetéből

A Déli és Nyugati Katonai Körzetből érkezett csapatok befejezték a gyakorlatozást, már csomagolnak, és még ma, kedden elindulnak vissza a laktanyáikba - állították.

Szily László
külföld

Irakból is kivonulnak az amerikai harcoló alakulatok az év végéig

Biden elnök ezt azután jelentette be, hogy Washingtonban tárgyalt Musztafa al-Kadimi iraki miniszterelnökkel. De az ott állomásozó amerikai katonák száma nem változik.

Szily László
külföld

Az USA kivonja csapatai negyedét Németországból

Az illetékesek szerint ennek semmi köze Donald Trump és Angela Merkel vitájához, már tavaly szeptember óta tervezik a kivonulást.

Király András
külföld

Moszkva elkezdi kivonni az Olaszországba küldött katonákat

Az orosz fegyveres erők március 22. és 25. között 15 szállítógépnyi védőeszközt és felszerelést küldtek Olaszországba kb. 100 katonával.

Herczeg Márk
hadsereg

Az Egyesült Államok megkezdte a csapatkivonást Afganisztánból

135 nap alatt 8600 főre csökkentenék a létszámot.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az USA megkezdi csapatai kivonását Afganisztánból

Mark Esper védelmi miniszter a tálibokkal kötött békemegállapodás részeként rendelte el a részleges csapatkivonást.

Király András
külföld

Németország kivonja csapatai egy részét Irakból

Harminc katonát Jordániába és Kuvaitba helyeznek át.

Szurovecz Illés
külföld

Ellentámadásba kezdett az Iszlám Állam, miután Trump bejelentette a teljes szíriai kivonulást

Felbátorodtak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Oroszország megkezdi a csapatai kivonását Szíriából

Putyin bejelentette, hogy a katonák jelentős része hazamehet.

Czinkóczi Sándor
külföld