Az amerikai elnök kedden ismertette az új védelmi rendszer tervét, aminek a célja, hogy elhárítsa a „következő generációs” légi fenyegetéseket.
A felvételükre már Magyarország előző EU-s elnöksége idején, 2011-ben is volt esély. Most is van. Románia és Bulgária idén tavasztól a schengeni övezet tagja, de ez csak a légi és tengeri közlekedésre vonatkozik, közúton és vasúton továbbra is meg kell állniuk az utazóknak.
Szlovákia és Magyarország nincsenek egyedül.
A tartalékos katonák közé csatlakozott.
A kommunikációs igazgató szerint pedig a legnagyobb lázadás most patriótának lenni.
Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos is azt mondta, hogy a jelenlegi nehéz idők ellenére Ukrajna meghozta a szükséges reformintézkedéseket, és teljesítette a csatlakozási tárgyalásokhoz szükséges elvárásokat.
Az uniós vezetők már tavaly decemberben megállapodtak erről, az első kormányközi konferencia június 25-én lesz.
Az Európai Tanács azzal a feltétellel adta meg Grúziának az uniós tagjelölti státuszt, hogy betartja a civil társadalom és a média működésének szabadságát.
Az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából beszélt Medgyessy Magyarország és az EU kapcsolatáról.
Pedig a féléves magyar EU-elnökség is közeleg.
Ulf Kristersson azonban még nem mondta meg a látogatás időpontját.
„Ha a nem hagyományos jobboldali politikai pártok nem állnak készen az együttműködésre, akkor sohasem fognak többséget szerezni.”
Köztük Szaúd-Arábia.
Mint megfigyelő.
Március 31-én megszűnik a légi és tengeri határellenőrzés, a szárazföldiről később döntenek.