A kislány testsúlya a halálakor 3410 g volt, ami az ebben a korban legalacsonyabb elvárható 8850 g testtömeg felét sem érte el.
Aztán feladta magát a rendőrségen.
Kartondobozokban és kosarakban voltak a testek.
Végül a gyerek kislányt szült az apjának, a csecsemőt pedig az anyja betette az ágyneműtartóba meghalni. A teljes családot bíróság elé állították, és hiába verték-erőszakolták a lányt tíz éven keresztül, még őt is elítélték emberölésért.
Az ügyészség kérte az előzetes letartóztatását és a két, vele élő gyerekével kapcsolatos szülői felügyeleti joga megszüntetését, de a bíróság elégnek tartotta a lakhelyelhagyási tilalmat, és meghagyta a szülői felügyeleti jogait.
A horrorisztikus eset idején az elkövető mindössze 17 éves volt.
Titkolta terhességét a párja előtt. Felkavaró részletek következnek a bűncselekményről.
Korábban még csak 13,5 évet kapott a gyerekeit brutálisan meggyilkoló karcagi nő.
Az érdi nő rokonai találták meg a kislány maradványait.
A börtönbe került apától vett minta egyezést mutatott egy halva talált újszülött DNS-ével, ez alapján jutottak el a gyerek anyjához.
A nő azonosítását a DNS-vizsgálatok fejlődése tette lehetővé.
A 19 éves anyát és a 21 éves apát halált okozó testi sértéssel vádolják.