A Magyar Kajak-kenu Szövetség megszüntette az edző felfüggesztését.
A Magyar Nemzet szerint „szükségszerű Csipes Ferenc rehabilitálása”, mert a versenyzők nincsenek „a remélt formában”.
Kozák átigazolása miatt az elhagyott Csipes anyagi haszonszerzéssel vádolta versenyzőjét 2012-ben.
Fegyelmi vizsgálat az edző ellen, a Kajak-Kenu Szövetség és a Honvéd is vizsgálódik.
A kajakos klasszis azt írja, hogy az edző „erősen befolyásolt állapotban” sértegette, miközben ő majdnem meztelenül feküdt a gyúrópadon. Minden kapcsolatot megszakít az edzővel, és vizsgálatot követel.
2012-ben még ausztrál akart lenni, aztán 2015-ben lebukott kokainnal, most viszont magyarként felért a csúcsra.