Gerő András és felesége a balatonfüredi Ófaluban élnek, és csirkét tartanak, egy szomszéd azonban feljelentette őket. Ezután kiderült, hogy Füreden a helyi építési szabályzat szerint is tilos csirkeólat építeni. Néhányan fellázadtak az abszurd szabály ellen.
Világszerte már 650 ezer csirkét kellett leölni az elmúlt hetekben. Kínában már voltak esetek, amikor emberekre is átterjedt a fertőzés.
Sőt, a simogatás és ölelgetés is ellenjavallt annak, aki nem szeretne szalmonella fertőzést kapni.
Hatalmas hajtóvadászat zajlik az állat után, az eddigi módszerek nem vezettek eredményre.
3 szárnyas belepusztult.
75 munkás kényszerült karanténba egy nagy norfolki vágóhídon.
Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke szerint árrobbanásra se kell számítani.
Csökkenteni kell a madárinfluenza kockázatát.
Az egyik legnagyobb amerikai húsexportőr cég csirkéit rendelte vissza az élelmiszerbiztonsági felügyelet.
Drága a takarmány, kevés a disznó, a húst meg burkoljuk keményen.
A világon csak három országban esznek több brojlercsirkét nálunk. Minket még az sem zavar, hogy antibiotikummal tömik őket, az állatvédők nyomását pedig jól bírják a hazai termelők. Nagyon sokat tanultunk a Baromfi Világnapon.
A milfordi férfit az dühítette fel italozás közben, hogy felesége mással karácsonyozik.
Morgan Spurlock annak idején egy hónapig csak McDonald’s-ban evett és megdagadt, mint egy disznó és nem állt fel neki.
Két tollas kis tehetség.