Az exit pollok szerint Brandenburgban az SPD, Szászországban a CDU kapta a legtöbb szavazatot.
A bajor konzervatívok szerint a dömpingárak helyét át kell vennie a klímavédelemnek.
A „klímabarát technológiák” terjesztéséhez több milliárd euróra van szükség, „ezért garantáltan pozitív kamatokkal akarjuk ösztönözni és honorálni a klímavédelmet célzó állampolgári befektetéseket” – mondta Alexander Dobrindt.
Markus Söder szerint a szociáldemokraták lehetetlenül viselkednek.
Odáig lenne örömében, ha megtudná, hogy Európa nemzetei a német hadsereg éléről választottak vezetőt maguknak. Ha pedig azt is tudná, hogy egy nőről van szó, aki a melegek örökbefogadási jogát támogatta, akkor talán a döbbenettől alélna el.
Van olyan felmérés, amiben már ők Németország legerősebb pártja.
A bajor politikus beszélt arról is, hogy már nem akar együttműködni Salvinivel, amióta az olasz belügyminiszter a német szélsőjobbal kereste a kapcsolatot.
Leginkább azt akarja, hogy őt támogassák. A magyar kormány még a megfelelő emberre vár.
Joseph Daul szerint „a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek, és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, Macron elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni”.
A német kereszténydemokraták mellett az Európai Néppártban is kiakadtak a magyar kormány legújabb kampányán.
Úgy volt, de nem így lett.
A bajor konzervatívok az elmúlt 50 éve a legrosszabb eredményt érték el a tartományi választásokon.
Érzékeny veszteség Orbánnak.
Ahogy a kancellár szép lassan kivonul a politikából, nagyon sokan megmozdultak, hogy meghatározhassák az új korszakot.
Ha a CDU elbukja a tartományi választást, a párt még az idén kihátrálhat a kancellár mögül, és jövőre új politikai korszak köszönthet Németországra.