Czeglédy Csaba

Ismét őrizetbe vették Czeglédy Csabát

Egy nappal a szabadlábra kerülése után a lakásánál várták a nyomozók, és visszavitték a szegedi börtönbe.

plankog
POLITIKA

Felfüggesztette Czeglédy Csaba mentelmi jogát az NVB

Helyt adtak Polt Péter kérelmének.

Magyari Péter
POLITIKA

Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését kérte Polt Péter

Czeglédy kijöhetett az előzetesből, mert képviselő-jelölt lett. A legfőbb ügyész ezt ellenzi.

Magyari Péter
POLITIKA

Elolvashatja szóról szóra, hogyan kérdezték ki a nyomozók Gyurcsány feleségét

A Czeglédy-ügy miatt idézték be kihallgatásra. Itt a jegyzőkönyv.

Albert Ákos
politika

Tanúként hallgatták meg Dobrev Klárát a Czeglédy-ügyben

Gyurcsány Ferenc felesége szerint nagy baj, hogy az ügyészségről vagy a nyomozóktól folyamatosan szivárognak ki adatok és iratok a kormánypárti sajtóhoz, ami hamarabb értesült az idézéséről, mint ő maga.

Herczeg Márk
bűnügy

Magyar Idők: Péntekre idézte be Dobrev Klárát a NAV

Napok óta az idézésről cikkeznek, de az Altus vezetője nem kapott még értesítést.

Botos Tamás
POLITIKA

A parlament határozatot hozott a Czeglédy-ügyben

Az ügyben még vádat sem emeltek, ennek ellenére fideszes képviselők határozatban kérték fel a kormányt, hogy gondoskodjon az ügy károsultjairól.

Boros Juli
POLITIKA

Fidesz: Gyurcsány

A jó politikus verőfényes vasárnap délelőtt is éber marad. Budai Gyula ilyen.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Több száz diákmunkás nem kapott fizetést a szombathelyi MSZP-s botránya miatt

A Tescóban, a DM-ben, a Müllerben és a Rossmannban is dolgoznak fizetés nélkül maradt diákok, akik azt fontolgatják, nem veszik fel a munkát, ha a helyzet nem rendeződik.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Előzetesbe került Czeglédy Csaba

Az Éljen Szombathely!, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselőjét 8 társával együtt több milliárd forintos adócsalással gyanúsítják.

Herczeg Márk
bűnügy

Őrizetbe vették Czeglédy Csaba MSZP-s politikust, a párt etikai vizsgálatot indít

A NAV Csongrád megyei igazgatósága költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a szombathelyi ügyvédet és képviselőt.

plankog
bűnügy

Mi van, ha egy újság beszámol egy sajtótájékoztatóról, ahol egy politikus egy másikat anyáz?

A bíróságon találja magát. Így járt a Nyugat.hu is, ami egy nagyon sajátos bírói ítélet szerint jogot sértett, de ezért nem kell felelnie.

Király András
POLITIKA

Az MSZP-s Czeglédy Csaba átvállalja párttársai büntetését, ha azok támogatják a NAV-os vizsgálóbizottságot

Horváth Bence
Egyéb

Feljelentés a szombathelyi drogvádban

Herczeg Márk
Popkult