Damaszkusztól csak 15 km-re.
Étlen-szomjan, áram, víz és tüzelő nélkül bezárva egy menekülttáborba a szíriai hadsereg és az ISIS közé, miközben mindkét fél a halálodat akarja, ilyen most az élet a szíriai Jarmukban. Délen a magukat foglyaik lefejezésével reklámozó terroristák, északon pedig Bassár al-Aszad mindenrkire tüzelő mesterlövészei várják a körülzárt menekülttábor lakóit.
A menekülttábor csak 8 kilométerre van Damaszkusz központjától. Az utolsó kormánykézen lévő határátkelőért is harcok dúlnak.
A terrorszervezet szinte virágzik Szíriában, köszönhetően annak, hogy Aszad elnök egyelőre nem tervez leszámolni velük, inkább a többi szíriai ellenzéki erőt verné szét, miközben hülyíti a nemzetközi közvéleményt.
A szír kormány így fordítja a civileket a lázadók ellen.
A frissen kiadott fatva a szír főváros déi részén uralkodó katasztrofális állapotokra hívja fel a figyelmet.
Egyetlen képen minden a polgárháború sújtotta Szíriából.