A szomszédos Svédországban egy ilyen lépés 75 százalékos emelkedést hozott a szexuális erőszak vádak számában.
Folytatódik a Dániában lemészárolt nyércek soha véget nem érő története.
Ez a sztori csak nem akar véget érni.
Történt egy mini nyérc-zombiapokalipszis, mert az állatokat nem temették elég mélyre.
A dánok kormányba vetett bizalma a nyércek kiirtására vonatkozó döntés nyomán érezhetően megrendült.
Előbb még ki kell találniuk, hogy hogyan kárpótolják a tulajdonosokat.
De a mutálódott koronavírusnak azt a törzsét, ami az országot arra késztette, hogy a teljes nyércállományát elpusztítsa, csak 12 emberben találták meg, és eddig 5 nyércfarmon bukkant fel.
A bundájukért tartott állatok képesek elkapni az embertől a koronavírust, majd mutálódva adják tovább.
Terjesztik a koronavírust.
A Kimm Wallt megölő és feldaraboló Peter Madsen egy bombával fenyegetőzve szökött volna meg, de már a börtön közelében elfogták.
De élvezik.
Ezt állítja egy egykori minisztériumi alkalmazott, aki azóta már a Trump ellen kampányoló republikánusok mellett állt ki.
Negyedórát állt a játék.
Altatólövedékkel leterítették, visszavitték.
Ez volt az első ilyen nap március közepe óta.