dánia

Orvosi diplomát szerzett a dán válogatott futballista, aki 11 évesen menekült el Afganisztánból, miután apját megölték a tálibok

2017-ben a Manchester Cityhez szerződött, majd 2019 januárjában a francia PSG-hez, ahol ő lett a csapatkapitány.

Pásztor Tamara
futball

Dániában megkaphatják a negyedik oltást a különösen veszélyeztetettek

Az első európai ország, ahol engedélyezik a negyedik oltást.

Mészáros Juli
járvány

Őrizetbe vették a dán hírszerzés vezetőjét

Állítólag szerepe volt szigorúan bizalmas információk kiszivárogtatásában.

Kiss Imola
külföld

Nemzetközi vizeken, gumicsónakon engedett útjára három kalózt egy dán hadihajó

A novemberben, tűzharc után elfogott fegyveres banditákat nem akarták Dániában bíróság elé állítani. Inkább sorsukra hagyták őket.

444.hu
külföld

Németországban szűkkörű szilvesztereket engedélyeznek csak

Dániában pár hét alatt az omikron lett a domináns koronavírus variáns, a britek nem szigorítanak.

Haszán Zoltán
járvány

Börtönre ítélték a volt dán bevándorlásügyi minisztert menekült párok törvénytelen szétválasztása miatt

Inger Støjberg úgy döntött párok szétválasztásáról, hogy többen közülük nem töltötték be 18. életévüket.

Rényi Pál Dániel
külföld

Látszik, hogy gyorsan terjed az omikron, de még mindig keveset tudunk róla

Pénteken még 18, mostanra 183 omikron-fertőzöttről tudnak Dániában.

Szurovecz Illés
járvány

11. századi, Közel-Keletről származó fülbevalót találtak Dániában

Egy viking vezető kaphatta ajándékba.

Fődi Kitti
múlt

Eriksen újra edzésbe állt

Nevelőegyesületese, az Odense BK pályáján kezdett el újra edzeni a dánok klasszisa.

Horváth Bence
foci

Akkora hóvihar volt Dániában, hogy többen egy IKEA-ban éjszakáztak

Hatalmas buli lehet a hálószoba részlegen aludni egy rakás idegennel.

Mészáros Juli

Politikai üzenetekkel készül a katari vébére a dán válogatott

Az edződresszeken akarnak üzenni az emberi jogokat tipró katari szervezőknek.

Rényi Pál Dániel
külföld

A dán hatóságok lefoglaltak egy orosz kutatóhajót

Az orosz nagykövetség szerint a hajó orosz lobogó alatt közlekedett, az Orosz Föderáció tulajdonában áll, és az Óceántani Intézet tudományos célokra használta.

Herczeg Márk
külföld

Ismert volt a rendőrök előtt a norvég városban íjjal gyilkoló merénylő

A dán férfi áttért az iszlámra, és a hatóságok tartottak attól, hogy radikalizálódhat.

Horváth Bence
külföld

Dán férfi ölt meg öt embert íjjal egy norvég városban

A szerda esti támadás indítékait még mindig nem ismerni.

Horváth Bence
külföld

Németország és Dánia hazavitt néhány nőt és gyereket az életveszélyes szíriai fogolytáborból

Az Iszlám Állam egykori katonáinak családtagjai közül tízezreket tartanak fogva a szíriai kurdok. Sokan nyugati országok állampolgárai, és eddig alig fogadtak vissza közülük néhány gyereket és nőt.

Magyari Péter
külföld