N. Jánost tavaly ősszel, másodfokon 7 év börtönre ítélték, eddig szabadlábon védekezett. A hentes ügyében még egy hetet kell várni a Kúria döntésére.
N. János, aki felesége maradványait egy réten szórta ki egy szemeteszsákból, úgy érzi, lejáratókampány folyik ellene.
Testi sértésért ítélték el a férfit, aki egy réten szórta ki felesége maradványait. Korábban kétszer is felmentették, mert az emberölés vádját nem találták bizonyítottnak.
N. Jánost azzal vádolták, megölte, feldarabolta és ledarálta feleségét. Elsőfokon kétszer felmentették, ma a Győri Ítélőtáblán folytatódott az ügy.
A kétgyerekes anya 2014 májusában tűnt el, maradványait Darnózselin, a házukhoz közeli réten találták meg. Tudta, hogy van félnivalója, mindent meg is tett, hogy elkerülje a bajt, mindhiába.
N. Jánost 2016-ban bizonyítottság hiányában felmentették, de megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt új eljárást rendeltek el. A férfi végig tagadta az emberölést, és azt mondta, a gyerekei és a családja végig mellette álltak.
Megtalálták Győr-Moson-Sopron megye legszabályosabban közlekedő állatait.
A 45 éves vádlott 2014 májusában gyilkolta meg a nejét, akit aztán gyermekük elalvása után szakszerűen felaprított.