Keir Starmer miniszterelnök szerint az országa „megdöbbent Izrael eszkalációjától”.
James Scott Rhys Andersont terrorizmussal és „zsoldos tevékenységgel” vádolták meg, miután novemberben elfogták Kurszkban.
Az amerikai és brit külügyminiszter Kijevben találkozott Zelenszkijjel, és nagy várakozás övezte az esti sajtótájékoztatót. A nyugati szövetségesek hozzájárulása nem került le az asztalról.
Ukrajna szeretné, ha engedélyeznék a nagy hatótávolságú fegyverek használatát Oroszországon belül.
A gázai hadműveletekhez hasonló konfliktusok esetén jogi kötelessége az exportengedélyek felülvizsgálata, mivel az érvényes kritériumok alapján London adhat ki kiviteli engedélyeket, ha egyértelműen fennáll a kockázat, hogy az adott hadfelszerelés használata a nemzetközi humanitárius szabályok súlyos sérelméhez vezethet – közölte David Lammy külügyminiszter.
A támadásban több mint 70 ember vesztette életét.