Leállítják a személyforgalmat a Debreceni-Nagykereki vasútvonalon, mert egy akkumulátorgyár miatt el kell bontani belőle egy szakaszt. Az ország egyik legforgalmasabb mellékvonala a 11. vonal, amit Lázár János bezárat. Bár a MÁV ígéri, hogy újranyitják, sokkal valószínűbb, hogy végleges lesz a bezárás.
Cikkünk után tájékoztatást adott a részletekről a dél-koreai üzem.
Egyelőre nincs pontos információ arról, hogy valójában mi történt a még épülő gyárban.
Az Erzsébetvárosban egy év alatt 37 százalékkal nőttek az árak.
Ez pár nappal a gyár átadása után történt.
Megalakult a Cívisváros Digitális Polgári Kör, egyik tagját többször is elítélték könnyű testi sértés illetve garázdaság miatt.
A cég fluktuációval magyaráz.
Hosszan sorolta, hogy mi nincs itthon és mi van. Ideológia például szerinte nincs.
Ennek a protestáns egyháznak az egyik legfontosabb vizuális jellemzője, hogy a templomaik tornyára nem állítanak keresztet, a szimbólumot odabent sem használják, és nem is vetnek keresztet.
Öt büntetés, hat újabb eljárás.
A 18 éves fiú beleélte magát, hogy felveszik.
A kedvezőtlen szél a város fölé sodorta a hőlégballont, ahonnan már nem tudtak kikeveredni.
A sikeres politikus nem pártja vagy listavezetője farvizén kerül pozícióba, hanem saját jogon szerez mandátumot. Összeállítottuk a legtoplistább toplistát.
A Maccabi Haifa szurkolói „Gyilkosok 1939 óta” feliratú transzparenssel fogadták a lengyel Rakow Czestochowát a csütörtöki Konferencia Liga-mérkőzésen.
A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen is.