Aznap, amikor kiderült, hogy az egyik dékánjukat zaklatás miatt bocsátották el, amit eltitkoltak.
Bálint Péter mesekutató-író egy oktatónőt zaklathatott, az etikai vizsgálat elmarasztalta a dékánt, de az egyetem mindent eltitkolt, írta meg a 24.hu.
A Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint az állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét a működési modell esetleges megújítása nem befolyásolja.
Már augusztustól.
Hétfőtől igyekeznek minimálisra korlátozni a személyes jelenléttel járó oktatási tevékenységet. De a zh-kat továbbra is helyben kell írni.
A gyógyszert a Richter Gedeon Nyrt. fejlesztette, a súlyos állapotú betegek kapják.
Több egyetem hallgatói szervezkednek, de ez nem mindenkinek tetszik.
A munkavégzéshez kötelező PCR-tesztjük lett pozitív.
A Debreceni Egyetem arra kéri a hallgatóit, hogy ne utazzanak koronavírus-fertőzéssel érintett térségekbe.
A tajvani külügy szerint a magyar külügy a kínai nagykövetség nyomására utasította az egyetemet.
Rögtön megjegyezte, Magyarország gyarapodása meghaladja Ausztria, Németország, Franciaország gyarapodását, mert a magyarok dolgoznak.
A Népszava szerint a doktori és habilitációs tanács húsz tagjából mindössze nyolcan szavaztak Matolcsy György mellett.
Olvasónk a testvérét akarta megörökíteni, amint átveszi a diplomáját. Rendőrrel fenyegették meg.
A Debreceni Egyetem munkatársai vállalkozásaik hivatalos pecsétjén az egyetem címét tüntették fel székhelyként, így számláztak az Orvostani Intézet helyett a maguk nevében.
Állami intézmények nem diszkriminálhatnak politikai vélemény alapján.