Nemcsak a kormánnyal szemben kritikus sajtó és a civilek kerültek célkeresztbe, hanem találtunk ott nagyon veszélyes táncszínházat, vidéki tanodát vagy gasztroközösséget is.
A Fidesz évek óta hergel a közösségi hely ellen.
A múlt és a jelen miatt is különös közös megemlékezés.
Tiltakozunk az ellen, hogy rágalmazó, lejárató kampánnyal, hatalmi eszközökkel, akár a jog hadrendbe állításával "külföldi érdekek" kiszolgálóinak állítsák be azon szerkesztőségeket, melyek hazai forrás hiányában nemzetközi pályázatból is működnek.
Sőt, a zsinat elnökségi tanácsából senki. A Debreciner közben arról ír, hogy megosztotta a hajdú-bihari református lelkészeket Balog Zoltán szerepe a kegyelmi ügyben.
A szerkesztőség vezetőjét még 2016-ban küldték el előző állásából, mikor a vidéki nyilvánosságot felfalta a NER.