A világ másik felén is akadnak furcsa törvények.
Először ráfogja Balogh Zoltánra az íjat. Ami ezután történik, azt egy életen át emlegetni fogjuk.
De hát az ország, aminek nem is szabadna léteznie, annyira furcsa, hogy ha jönnek új fotók az egyeduralkodójáról, azokat mindenkinek látnia kell.
Déliek küldtek felvilágosító anyagokat és némi értéket a diktatúrába. Nem vették jó néven.
A déliek szerint az északiak megsértették a határt. Pedig három napja pont enyhülni látszott egy kicsit a viszony.
2015 végéig felfüggesztik a kis- és középvállalatok adóellenőrzését. Teljesen. Hogy jobban menjen a bolt. 1.31 millió céget érint a rendelkezés.
Az okostelefonok hatását ellensúlyoznák. Kemény verseny várható.
Csak nem erről szólt a trafikmutyogtatás meg az energiacella? (Nem.)
Minden nagyon szép, mindennel nagyon meg volt elégedve.
Állítólag a vízbe lőttek három rakétát. A szokásos izmozás jöhet a diktatúrától.
Ő lövöldözött Észak- és Dél-Korea határán. Úgy tűnik, az északiaknak nincs köze az ügyhöz, a katonának idegösszeomlása volt.
A konfuciuszi hagyományok alapján az öregekről a gyerekeiknek kéne gondoskodniuk. De nem gondoskodnak.