Plusz a százezres perköltség.
Szöőr Anna a hagyományos családmodell mellett érvelt, pedig a „hagyományos családban” mintha nem masíroznának gárdista egyenruhában a nők.
Kevés megalázóbb helyzet létezhet, mint amikor az embert nagy nyilvánosság előtt Demcsák Zsuzsa oktatja.
Én, Algoritmus Feri a feladatra jelentkezem ✓
A Fidesz frakcióvezetője Demcsák Zsuzsával vitatta meg az alapjövedelem magyarországi bevezetésének lehetőségeit.
A TV2 szórakozhat 99 emberrel, de Demcsák Zsuzsa nem lesz a századik.
Demcsák Zsuzsa arcai a herevasálásos interjú közben mindent elárulnak.
Andy Vajna tévéje megtalálta a fogást a tanárok tiltakozásán: lumberszexualitás.
Ezt eddig nem tudtuk.
Emlékezzünk meg azokról, akikben van kurázsi, és becserkészik, levadásszák a mocsadék élménygyilkosokat. Szigorúan spoilermentes cikk!
Őszig tartott a nyári románc, de Demcsák szerint ez nem is baj.
Kis magyar sikerek a világban című rovatunk következik.
Kiderült például, hogy az Európai Unió lényegében semmit sem ad Magyarországnak, hogy ezt a kérdést rendezze.