Sokkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, miközben a halálozások száma stagnált.
Új augusztusi mélypontot hozott a születések száma.
A közéletbe néhány hete visszatért bukott államfő szerint csak a gyerekek menthetik meg a világot.
Novák Katalin Stephen J. Shaw demográfussal alapított új céget.
Dél-Koreában bukkant fel, mint Magyarország volt elnöke, aki „legyőzte az alacsony születésszámot”.
Ezerrel kevesebb gyerek született idén júliusban, mint tavaly, viszont több volt az elhalálozás.
El kell érni, hogy Magyarország demográfiai értelemben önfenntartó állapotba kerüljön 2035-re, mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Reális ez a cél? Mi történik, ha nem valósul meg? Erről kérdeztük Kapitány Balázs demográfust.
Az ENSZ úgy számol, hogy 2087-ben 10,43 milliárdan élünk majd a bolygón, utána egyre kevesebben.
Ez annyi, mintha ennyi idő alatt elnéptelenedett volna Kecskemét. Az elmúlt 14 évből csak három olyan volt, amikor kevesebben költöztek el, mint vissza. A vándorlási egyenleg a Covid idején, 2020-ben volt a legjobb, azóta viszont ismét gyorsuló ütemben romlik.
Olyan, mintha május végéig eltűnt volna Fót, Vecsés vagy épp Göd lakossága.
Egyetlen hónap volt, amikor a mostaninál is kevesebb gyerek született, de ha az egy napra jutó értéket nézzük, most a legrosszabb a helyzet.
Márciusban mintegy négyezerrel, év eleje óta több mint 14 ezerrel többen haltak meg, mint ahányan születtek.
Csak Ausztriába több mint százezren költöztek 2010 és 2023 között. Mindössze három olyan év volt, amikor többen költöztek haza, mint ahányan innen el.
Csak négy uniós tagállamban volt rosszabb a helyzet, mint nálunk. Sok megyében az ideális érték kétharmadát sem éri el a teljes termékenységi mutató, a legrosszabb Budapesten a helyzet.
Csak a szökőévnek köszönhető, hogy februárban nem csökkent történelmi mélypontra az újszülöttek száma. A népességfogyás akkora, mintha két hónap alatt elnéptelenedett volna Csorna.