Transzformátorállomások és távvezetékek elleni robbantásos merényletekkel tartós és országos áramkimaradást akartak okozni. Karl Lauterbach szerint egyes vírustagadók nem is az oltás vagy a járványkorlátozások ellen harcolnak, hanem Németország demokratikus berendezkedése ellen.
Azért a lengyel kormányfő nyilatkozata nem tűnt szívből jövő gratulációnak.
A Fidesz magának rajzolta meg a pályát, állam és párt összefonódva kampányol, a közszolgálati tájékoztatás közvetlen politikai irányítás alatt áll. Szó sincs itt tisztességes versenyről.
Együttérzéséről biztosította az ukrán elnököt, és azt ígéri, miniszterelnökként Ukrajna EU-csatlakozását is feltétel nélkül támogatná.
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárnak vagy a Lidl joghurtos papírjáról leszedetett kereszt miatt kiálló Németh Szilárdnak dolga lesz…
A decemberi választáson már csak a "hazafias" jelöltek indulhattak, akiknek a Kínai Népköztársaság zászlaja előtt kellett letenniük a hivatali esküjüket.
Csi Ta-jü a Magyar Hírlapban értelmezgeti a demokrácia fogalmát.
Biden elnök szerint a demokrácia ma nyugtalanító kihívásokkal néz szembe. A magyar ellenzéki pártok szerint Orbán szégyene, hogy hazánk nem lehet ott a csúcson.
Az EU-ból egyetlen tagállamként nem kapott meghívót. A szlovák elnök a korrupció elleni harcról, a litván a diktátorok elleni küzdelemről ad elő.
Magyarország az egyetlen EU-s tagállam, ami nem kapott meghívót Washingtontól.
„Tényleg erre vagyunk büszkék az Európai Unió tagállamai közül, hogy másokkal kicseszünk?” – kommentálta Fluor azt, hogy Orbán szerint mi vagyunk a küllőbe rakott bot, a tüske a köröm alatt.
Kínát, Oroszországot és Törökországot is kihagyják a buliból.
Jelentett a Nemzetközi IDEA think-tank.
Törökországot sem, Lengyelországot viszont igen.
Ivan Krasztev politológus szerint a kihalástól való rettegés határozza meg az európai politikát napjainkban. A törésvonalak pedig nem Kelet és Nyugat között, hanem a nagyvárosok és a vidékiek között húzódnak. A hidegháború végével nem a demokrácia, hanem a kapitalizmus győzött. Besúgók már nem kellenek, de a totalitarianizmus és az etnikai konfliktusok veszélyei megmaradtak.