Miután vádat emeltek a Steele-dosszié egyik orosz informátora ellen, mert hazudott az FBI-nak, az amerikai média kénytelen szembenézni azzal, hogy hosszasan tolták a nem ellenőrzött információkon alapuló sztorit Trump és az oroszok kavarásairól.
Bidennek még komoly fejtörést okozhat, hogy pártjának balszárnya és szavazóinak egy jó része egyre inkább elnyomó agresszornak látja Netanjahu kormányát, és követeli, hogy az amerikai kormány álljon ki a palesztinok jogaiért.
Befolyásos demokratákkal egyeztet a kampányfinanszírozásról – írja a Daily Mail.
Egyszer már megszavazták a mentőcsomagot, de aztán azt a szenátus eléggé átírta, így újra szavazni kellett arról, hogy adjanak-e 1400 dollárt majdnem minden amerikainak, vagy sem.
A szenátus fura és destruktív szabályai, a republikánusok taktikái és a Demokrata Párton belül megosztottság is gátolhatja Joe Biden kormányát, hogy sokkal többet elérjen a következő pár évben, mintha nem lenne demokrata többség az amerikai törvényhozás mindkét házában.
November 3-án nem sikerült a fordítás, de a megismételt georgiai szenátorválasztáson mindkét helyen nyertek – közölte a kisebbségi, demokrata frakció vezetője.
Hanem azért, mert a párt mérsékelt szárnya rosszul kampányolt.
A demokraták elnökjelöltállító konvenciójának második napján választották meg.
Kamala Harris biztonságos választásnak tűnik. Fekete is, nő is, és annyira gyűlöli a szélsőbaloldal, hogy nehéz lesz ráfogni, hogy közéjük tartozik.
„Az elnök tegnap feltartotta a Bibliát a Szent János templomnál. Azt szeretném, bárcsak egyszer kinyitná” – mondta a demokrata elnökjelölt Philadelphiában.
Tara Reade 1993-ban Biden irodájában dolgozott, ekkor történt a vitatott eset. Nagyon sok a tisztázatlan részlet, de hosszú évek lappangása után a sztori betört a mainstream médiába, és hatással lehet a választásokra is.
A kormánypárt bocsánatkérésre szólította fel azt a két, Észak-Koreából délre szökött ellenzéki képviselőt, akik korábban Kim Dzsongun rossz egészségi állapotáról beszéltek.
Még sosem volt ilyen.
Egyre egyértelműbb, hogy Biden lehet majd Trump kihívója.
Úgy tűnik, ennyi volt.