A DK a következő négy évet arra tette fel, hogy megbukjon a <em>rezsim</em>.
Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri.
Az MTI-nek azt mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, hogy a házszabály szerint sem a DK, sem az Együtt-PM nem alkothat önálló frakciót, még akkor sem, ha a szövetség más tagjainak csatlakozását elfogadják. Pedig de.
Tudom, hogy olyan, mintha visszarepültünk volna az időben 2006-ba, de ez egy mai hír.
Gyurcsány Ferenc már nem is kampánybeszédeket mond, hanem kígyóbűvöléssel kevert motivációs tréningeket tart híveinek. És ennyi elég is ahhoz, hogy a baloldalon az történjen, amit ő akar. Kapitalista színház Pa-Dö-Dővel.