Ez volt a negyedik bizalmi szavazás a bizottsági elnök ellen ebben a ciklusban.
Az Európai Unió Bíróságának meg kell vizsgálnia, hogy a megállapodás szövegei összhangban állnak-e az uniós alapszerződésekkel.
Pedig a Tisza Párt is ellenzi a magyar mezőgazdaságra veszélyt jelentő Mercosur-egyezményt.
A szeretet ünnepén sem állhat le a digitális honfoglalás, Lentulai Krisztián még szenteste sem tudja elengedni Magyar Pétert.
Egy pesti kormánytag szerint legfeljebb vidékiek gondolhatják, hogy így beszélnek a pestiek.
Ebből lesz múzeum, iskola és közösségi tér.
Deutsch Tamás MTK-elnök jelentette be a hozzájuk kerülő terület koncepcióját.
Sem Schmidt Mária, sem Lázár János, sem a Mazsihisz, sem Köves Slomóék nem tudtak zöld ágra vergődni az üres zsidó múzeummal. Most Deutsch Tamás próbálkozhat.
Nyomásgyakorlás itt, nyomásgyakorlás ott.
Az énekes azt sejti, hogy az „Az én országom” című dala miatt nem léphetnek fel az állami ünnepséghez kapcsolódó rendezvényen.
Véletlen pont a minap kerültek fel mindketten Deutsch Tamás listájára, mint előadók, akik minden testhelyzetben azt gondolják, azt írják, azt mondják, azt zenélik, hogy „Mocskos Fidesz”.
A meghallgatások történhetnek személyesen vagy elektronikus úton is, és a testület garantálja a jelentkezők anonimitását, ha ezt igénylik – közölte a Magyar Úszó Szövetség.
Nyilvánosak az EP-képviselők vagyonnyilatkozatai. A tiszások már korábban közzétették a sajátjukat, most megnéztük, mije van a Fidesz és az ellenzék egy-egy ismert politikusának.
A Tisza elnöke Orbán Viktor titkos bejegyzésére reagálva beszélt erről.
Ki a legveszélyesebb ember? Mióta nagyon gazdag Mészáros Lőrinc? Miről mesél Pogány Induló és a drogügyi kormánybiztos esete? Mire jók a lítiumtartalékok egy putyinistának? A 444 hétvégi hírleveléből kiderül.