Rili szori - írta Deutsch Tamás.
Beugróként kellett elindítania egy bizottsági ülést.
Még több pénzt ígér a kormány a sportra, új sportágak jönnek be a kiemelten támogatott körbe Párizs után.
Tavaly márciusban 26,9 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a beruházást a Bayer Construct Zrt.
Aki azt látja, hogy fideszes fórum szerveződik a lakhelyén, értesítsen minket.
Tompos Márton túrta elő a régi felvételt, ami szerint Deutsch 17 évvel ezelőtt még egész másként gondolkodott az orosz függésről.
Évi két verseny szervezésével bízta meg a szövetség a Track and Race Kft., ezért összesen nettó 388 milliót fizettek.
„Aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt” – írta a Tisza Párt elnöke.
„Az összes EP-képviselőt levélben fogjuk tájékoztatni Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről, és az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményről.”
A Fidesz első számú európai parlamenti képviselője attól tart, hogy az ellenzék nem a soros magyar elnökség programjáról fog beszélni.
Lazsányi László az MTK egykori focistája volt, a gyilkosa pedig a CBA korábbi résztulajdonosa.
„Úgy tűnik a döntéshozók »gondolkodtak.« Bár ne tették volna” – írta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
László volt az első fideszes politikus, aki megafonos influenszernek állt. Most derült ki, hogy mennyiért.
A kisebb pártok frakcióvezetői/frakcióvezető-helyettesei meglepően sok mindenben egyet tudtak érteni a kormányzati politikusokkal.
Deutsch Tamás szerint Orbán egyetlen íratlan szabályt sem sértett meg a békemisszióval, Daniel Freund szerint viszont ez egy „őrült projekt”. Magyar Péter szabad kezet ad Tarr Zoltán delegációvezetőnek. Ott voltunk Strasbourgban, amikor megalakult az új EP.