„Az ország nem részvénytársaság.”
A Milton Friedman Egyetem repülőmérnöki alapképzése 2023-ban indult, aki akkor kezdte, most másodéves. A képzéssel többen elégedetlenek, elkezdtek utánajárni, átveszi-e őket más egyetem. Ekkor jött a hideg zuhany.
A magyar diákhitelhez kapcsolódó kedvezményekre is jogosultak lesznek a fiatalok.
Négymilliót fizettek egy 18 diás prezentációért.
Előkerült a jelentés arról a vizsgálatról, ami azután indult, hogy Varga Juditék házassága megromlott.
Biden fontos kampányígérete volt, de a Legfelsőbb Bíróság konzervatív többsége közbelépett.
A miniszter azt mondta, a kormány nem folyik bele a bértárgyalásokba, most mindenkinek egyedi döntést kell ebben hoznia.
Vajon Tiborcz István vagy Mészáros Lőrinc bankja lesz a szerencsés?
Összesen mintegy 300 milliárd dollárnyi tartozást engedhetnek el.
Nincs munka, így a megélhetés kulcsa a kölcsön lett.
Az innovációs miniszter most is arról beszélt, hogy nem hisznek a segélyekben.
A város polgármester-helyettese szerint az adósság sok stresszt okoz, ami ronthatja az eredményeket, ezért szeretnék új kezdetet adni a fiataloknak.
A tervek szerint ezentúl már az OKJ-s tanfolyamokra jelentkezők is eladósíthatják magukat, akár negyven évesnél idősebbek is.