diákváros

Karácsony kikérte a kormányzati anyagokat, ami miatt a Fudan mellett döntöttek a Diákváros helyett, teljesen kitakart lapokat kapott meg

Még azt is kitakarták, hogy ki készítette az anyagot, ami alapján a kormány stratégiai együttműködést köt a kínai egyetemmel.

Horváth Bence
POLITIKA

Visszakozás közben a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának

Lesz hova tervezni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A négynemes ellenzéki konzultáción a szavazók 97 százaléka nem támogatta a Fudan Egyetem építését

Több mint harmincezer szavazatot adtak le.

Mészáros Juli
POLITIKA
Videó

„Mi azt szeretnénk, ha öt év múlva már nem mi csinálnánk ilyet, hanem a magyar állam”

Már több mint húszezren konzultátak a kínai egyetemről.

Kaufmann Balázs
video

Fürjes Balázsnak esze ágában sincs főpolgármesternek lenni

Fogadott is a 24.hu újságíróival, hogy nem lesz főpolgármester-jelölt. Arról is beszélt, hogy őt nem pöckölték ki a Diákváros projektből, hogy Karácsony a kormány befeketítésére használja a fővárost és hogy sehol nincsenek akkora viták, mint a Fideszben.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Karácsony: A közösség ereje meghátrálásra kényszerítette a kormányt Fudan-ügyben

A főpolgármester már a héten elkezd egyeztetni arról, hogy népszavazás legyen Fudanról és a Diákvárosról.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Olyan tüntetés, mint a kínai kommunista egyetem elleni szombati, még sosem volt Magyarországon

A járványügyi szabályok miatt papíron egy rakás különböző tüntetés résztvevői fognak egymás után vonulni az Andrássy úton. Tudj meg szinte mindent a különleges eseményről, aminek a megszervezésével Jámbor András egy jogi szakértő szerint hatalmas kockázatot vállal.

Szily László
POLITIKA

A kínai külügy szerint „megvetésre sem méltó” az ellenzék utcaátnevező akciója

És egyébként is csak hátráltatja a két ország közötti együttműködést, ami már eddig is gyümölcsöző eredményeket hozott.

Kiss Imola
POLITIKA
Videó

Nagy reményt ad az itt élő tibetieknek, hogy utcát neveztek el a dalai lámáról Budapesten

Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely bemutatták a kínai kommunista rezsim áldozataira emlékező utcaneveket a Nagyvásártelepen.

Kaufmann Balázs, Czinkóczi Sándor
video

Karácsony: Bízzunk benne, hogy az emberek hatalma erősebb, mint a hatalom emberei

Felavatták a Fudan Egyetem területének új utcanévtábláit.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Baranyi Krisztina hivatalosan is átnevezné a leendő Fudan Egyetem környékét

Az új utcanevek: Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út, Dalai Láma út, Hszie Si-kuang püspök út.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Négynemes ellenzéki konzultáció indul a Fudan Egyetemről

Ezzel gyakorolnának nyomást a kormányra, hogy ne a Diákváros helyén építsék fel a kínai egyetemet.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A Fudanhoz épülő könyvtárat és edzőtermeket a kínai egyetem hallgatói ingyen, a magyar diákok pénzért használhatnák

Palkovics szerint a régi nagyvásártelepen kialakítandó közösségi tér mérete és funkciója nem változik, csak azt közben már hozzácsatolták a Fudanhoz.

Mészáros Juli
Budapest

A Szikra Mozgalom június 5-re tüntetést szervez a Diákvárosért

„Sok ügy miatt tiltakozhattunk volna eddig is, most viszont az utcán a helyünk!” – írják.

Herczeg Márk
Budapest

Konzultációt hirdettek a Fudan Egyetemről

A veszélyhelyzet miatt népszavazás csak sokára lehetne, ezért fordul Baranyi Krisztina a magyarok kedvenc népképviseleti eszközéhez.

Kaufmann Balázs
belföld