diploma

Egyre több a furcsaság Farkas Flórián állítólagos diplomája körül

Hiába írta az önéletrajzába a fideszes politikus, hogy óraadó volt az ELTE-n, az akkori rektor cáfolta azt.

Botos Tamás
POLITIKA

83 éves csúszással fejezte be a főiskolát egy 97 éves nő

Úgy látszik, sosem késő!

Czinkóczi Sándor
oktatás

Tovább csúszik a főpolgármester-helyettes diplomája

Tavaly már majdnem megvolt az abszolutórium, idén elkezdte letenni az államvizsgákat, jövőre áttörés jöhet.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Ez itt a valaha volt legvadabb diplomaosztó buli

A moszkvai Bauman Egyetemen a mérnökök hagyományosan megőrülnek a diplomától, és elképesztő mennyiségű sörben lubickolva, görögtűzfelhőben verik a seggüket a földhöz.

Ács Dániel
Külföld

Azt hiszed, hogy értéktelen a diplomád? Nagyon tévedsz

A magyar munkaerőpiacon kimagaslóan jó diplomásnak lenni, több pénzt és jobb állást is jelent a papír. Ráadásul a kutatások szerint a bölcsészek egyáltalán nem kerülnek rosszabb helyzetbe a mérnököknél.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Négy év alatt megfeleződött Romániában az egyetemi hallgatók száma

Pedig a terv az, hogy növeljék a számukat. Ha Orbánon múlna, nálunk is szerszámot kapnának a fiatalok diploma helyett, de a románnál nálunk azért jobb a helyzet.

Haszán Zoltán
oktatás

Na, majd pont magyar felsőoktatási intézményt nem irányíthat olyan ember, akinek kamuegyetemről van a doktorija?!

Az egyik egyetemi kancellár önéletrajzában olyan PhD szerepel, amit itthon tudományos fokozatként nem lehet használni, mert nem ismerik el az iskolát, amelyik adta.

erdelyip
oktatás

Még több nyelvvizsga kell a diplomához [UPDATE: CSAK A NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAKON!!!]

BA-hoz két középfokú kell, amelyikből az egyik szakmai nyelvből van. MA-hoz két felsőfokú vagy egy felsőfokú és két középfokú kell. Mindenkinek, aki nem végez 2015 szeptemberig.

Magyari Péter
oktatás

Olyan diplomát írt be magának államilag elismertként a jobbikos Volner, ami nem az

A jobbikos frakcióvezető-helyettes meg sem próbálta honosítani az orosz iskolában szerezett oklevelét. Valószínűleg nem is tudta volna.

erdelyip
POLITIKA

A jobbikos Volner Jánosnak van diplomája. Csak épp a világ egyik legviccesebb egyetemén szerezte

Hallottak már önök a International University of Fundamental Studies nevű orosz iskoláról? Tavaly itt kapott közgáz "diplomát" a jobbikos képviselő.

erdelyip
POLITIKA

Kunhalmi Ágnesnek nincs diplomája

Miután egy blog a diplomája felől érdeklődött, az MSZP honlapján átírták a végzettségét.

Herczeg Márk
POLITIKA

Schmitt Pál ígérete ellenére sem lesz doktor

Király András
POLITIKA

Megbukott az államvizsgán Zimány Linda

Horváth Bence
oktatás

Minek csinálod azt a diplomát, kisfiam? Szakma kell neked!

Ha nem diplomázok le, sokkal nagyobb rá az esélyem, hogy munkanélküli legyek. Diplomával tovább is élek.

Kerner Zsolt
gazdaság