Miközben Colleen Bell már a héten átadhatja megbízólevelét is a köztársasági elnöknek, az Egyesült Államok még Szemerkényi Réka kinevezéséhez se járult hozzá.
Eddig 60-at cseréltek le, és elvileg még 14-et fognak.
A két ország között jelenleg szünetel a bűnügyi együttműködés, és a francia külügyminiszter szerint így nem lehet rendesen terroristákra vadászni.
A Fidesz volt vezérkülpolitikusa szerint pont most a diplomáciai kart kéne erősíteni. Szijjártó külügyminiszter beszámolójára reagált.
Interjú az amerikai ügyvivővel a magyar-orosz kapcsolatokról, a kitiltási ügyekről, és Amerika szerepéről a világban.
Lefordíttatták a KEHI jelentést, és kis levél kíséretében küldték el a Magyarországon működő nemzetközi szervezetek és nagykövetségek vezetőinek.
Miközben Szijjártó Péter éppen Washingtonban magyarázkodna, Latorcai János végighallgathatta Teheránban, hogy az USA politikája globális fenyegetést jelent a világra.
A történelmében és nyelvében rokon ország helyett Mongóliába és Ecuadorba telepített követséget a kormány.
A hvg ír arról, hogy Miheil Szaakasvili, volt grúz államfő, akit hazájában köröznek esetleg Magyarországon próbál politikai menedékjogot kérni.