diplomaosztó

Jaksity György: Nem tehetjük meg, hogy ezt a generációt is becsapjuk

Nem a nagy nyilvánosságnak szánta Corvinuson elmondott beszédét, hanem a hallgatóknak tartozott vele - mondta a 444-nek a közgazdász, akit vastaps kísért le a pódiumról.

Rényi Pál Dániel
interjú

Itt hallgatható meg Jaksity György corvinusos beszéde

A közgazdász arról beszélt a végzősöknek, hogy az ő feladatuk lesz a rendszerváltás végleges befejezése.

Szász Zsófi
gazdaság

Jaksity György a Corvinus diplomaosztóján arra szólította fel a végzősöket, hogy harcoljanak ki valós demokráciát az országban

A közgazdász szerint az a nagy kérdés, hogy Magyarországon demokrácia van, vagy inkább csak annak megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokráciában élünk.

Haszán Zoltán, Szily László
gazdaság

Unokájával együtt diplomázott le a tennessee-i nagymama

Pat Ormond 42 év után fejezte be az antropológia szakot.

Rényi Pál Dániel
külföld

„A történelem gyermekei vagytok” - diplomaosztó az SZFE-n

Upor László arról beszélt a végzett hallgatóknak, hogy idővel minden a helyére kerül, elmúlik a világ dicstelensége, és visszatér a normalitás.

Urfi Péter
oktatás

Egy amerikai milliárdos a diplomaosztón jelentette be, hogy kifizeti 396 végzős diákhitelét

Sokan nem akartak hinni a fülüknek.

Albert Ákos
külföld

Matolcsy már 2010-ben ott volt barátnője diplomaosztóján

Pedig Vajda Zita azt mondta, kizárólag a szakmai kvalitásai miatt vették fel olyan intézményekbe dolgozni, amit a fiúja vezet.

Sarkadi Zsolt
politika

Volt egy elég fontos részlet Emma Watson diplomaosztóján, amit nem vettél észre

Ez asszony Emma Watson mellett egyáltalán nem az, akinek látszik.

plankog
KULTÚRA