A tusványosi beszéd miatt.
Több mint 15 ezer nőnek fizet a techóriás, amiért alacsonyabb beosztásban dolgoztak, mint az ugyanolyan képzettséggel és képességekkel rendelkező férfi dolgozók.
Forródróton lehet jelenteni az üldöztetések, sértések és diszkrimináció egyre szaporodó eseteit.
Azt kérik, az LMBTQ-embereket is kezelje egyenlő módon az egyház.
Az eljárás gyakori eszköze volt a gyermekvédelmi rendszernek, és elsősorban a roma családokat sújtották vele. A Fővárosi Törvényszék most kimondta, hogy az Emmi és jogelődje megsértette e gyerekek egyenlő bánásmódhoz való jogát.
Ha az utcán sétál, egy padon ül, vagy egy téren vár valakire, Lakatos Attila rendszeresen felkelti a rendőrök gyanúját. Megelégelte a vegzálást és a megalázó bánásmódot, úgy gondolja, a rendőrség indokolatlanul sűrűn igazoltatja a roma származású embereket, ezért több jogi eljárást is indított, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a hatóságok diszkriminatív módszereire.
Szakértők szerint felmerül az etnikai diszkrimináció gyanúja.
A Legfelsőbb Bíróság is fenntartotta az ítéletet, miszerint Gavin Grimmet törvénysértő módon diszkriminálták.
Sok fiatal most attól tart, a hatóságok rászállnak az egyetemi LMBT csoportokra.
Nem csökkent, hanem tíz százalékkal nőtt azoknak a magyarországi vállalatoknak a száma, melyek nyíltan kiállnak az elfogadásért.
Az Ipsos felmérése szerint nagyot nőtt az azonos nemű párok házasságának támogatása Magyarországon: 2013 óta 30-ról 46 százalékra.
Piros festékkel fújta fel a DISZKRIMINÁCIÓ feliratot.
A rendőrök, a közterület-felügyelők és a zoológusok már a tett helyszínén vannak.
Fedez, Olaszország egyik legnépszerűbb előadóművésze egy május elsejei beszédében borított mindent. Azóta róla és szavairól beszél még Conte és Salvini is.
Az LMBT+ embereket a munkaerőpiacon is rendszeresen éri diszkrimináció, akár a vezetőség, akár a munkatársak részéről. Az Open For Business nemzetközi szervezet felmérést készített arról, hogy a kirekesztés hogyan befolyásolja egy adott ország gazdaságát, miért lenne fontos, hogy nyitottabb társadalommá váljunk.