diszkrimináció

Továbbra is vannak aggályai az amerikai külügynek az emberi jogok magyarországi helyzete miatt

Éves országjelentésükben a választási rendszerrel, a bíróságok függetlenségével, a romákkal szembeni diszkriminációval, a civilek munkájának ellehetetlenítésével és a menekültekkel szembeni embertelen bánásmóddal kapcsolatban is jelezték, hogy bajok vannak.

Király András
POLITIKA

Megerőszakoltak egy nőt, ezért kijelöltek jól megvilágított, nőknek fenntartott parkolóhelyeket, mire egy férfi pert indított, mert ez szerinte diszkrimináció

Zajlik az élet Bajorországban.

Urfi Péter
külföld

A TASZ megnyerte Magyarország legnagyobb antidiszkriminációs perét a miskolci önkormányzat ellen

A bíróság szerint az önkormányzat megbélyegezte a szegényeket és a cigányokat a szegénytelepeken folytatott razziákkal és más intézkedésekkel.

Sarkadi Zsolt
jog

Rámutattak, hogy a város megbélyegzi a szegényeket, erre azt kapták az arcukba, hogy Sargentini

Jogvédő szervezetek évek óta perlik a miskolci önkormányzatot azért, mert szerintük a telepfelszámolásokkal és razziákkal üldözött emberekké tették a miskolci romákat. Az önkormányzat a per végén már azzal érvelt, mindez csak politikai felforgatás, és egyébként is Sargentini.

Albert Ákos
társadalom

Aktivisták magyarázták a turistáknak, hogy a Gozsdu Udvarba nem engednek be embereket a származásuk miatt

Don't worry, be gipsy!

Urfi Péter
rasszizmus

Nem engedtek be a Gozsduba egy roma aktivistát

Ő már megszokta, de külföldi társait meglepte az eset.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Egy transznemű ember újjászületésnapjára sem volt hajlandó tortát készíteni a cukrász, akit egyszer már bepereltek, mert nem vállal meleg esküvőket

Jack Phillips nyár elején nyert az amerikai Legfelsőbb Bíróságon.

erdelyip
jog

Éveken át hamisította a pontszámokat az egyik tokiói egyetem, hogy kevesebb nőt kelljen felvennie

Az orvosi egyetem minden nő pontjából levont valamennyit, hogy 30 százalék alatt maradjon az arányuk.

Czinkóczi Sándor
külföld

Hiába ment át az ellenőrzésen, a detroiti repülőtér biztonsági őrei mindenáron le akarták vetetni a turbánját a szikh utassal

Aztán kiderült, hogy ő a kanadai innovációs miniszter.

Albert Ákos
külföld

Miközben kint a diszkrimináció ellen tüntettek, bent Kis Grófo bulizott a Remixben

A diszkóban, ahova pénteken a face control alapján nem engedték be egy világhírű roma zenekar tagjait. De Kis Grófót meggyőzték, hogy amúgy nem diszkriminálják a romákat.

Király András
POLITIKA

Nem engedték be egy Nyugati téri diszkóba a Parno Graszt tagjait

A leghíresebb roma zenekar hat tagja nem mehetett be szórakozni, a biztonságiak szerint nekik felülről szóltak erről.

Horváth Bence
jog

Egy kanadai pincért kirúgtak, mert bunkó volt, erre ő feljelentette az éttermet, mondván, hogy nem bunkó, csak francia

A franciák pedig nyílt, közvetlen emberek, így ha ezért kirúgják, az diszkrimináció.

Albert Ákos
külföld

Elmarasztalta a Debreceni Egyetemet az Egyenlő Bánásmód Hatóság, mert kitiltotta az oldaláról a Putyint kritizáló hallgatót

Állami intézmények nem diszkriminálhatnak politikai vélemény alapján.

Urfi Péter
POLITIKA

Az Unibet pert nyert a magyar állammal szemben, mert diszkriminatív volt, ahogy odaítélték a kaszinókoncessziókat

Az állam 2014-ben Andy Vajna filmügyi kormánybiztost hozta helyzetbe. Az ítélet jogerős, és a magyar bíróság előtt még több száz hasonló per van. Az Európai Unió Bíróságának döntésével összhangban ezeket is bukhatja az állam.

Herczeg Márk
eu

A Facebook nem engedi többé, hogy a hirdetők bőrszín vagy etnikai hovatartozás alapján célozzák a felhasználókat

Persze a fontosabb kérdés az, hogy eddig miért engedték.

Sarkadi Zsolt
INTERNET