Az önkormányzat szerint Iványi Gábor akaratlanul is az elnyomó hatalom elleni küzdelem jelképévé vált.
A nemzeti ünnepen vehette át a kitüntetést, ami külön megtiszteltetés neki.
Ami a polgármester birtokán, a polgármester civil szervezete által nyert 150 millió forintos EU-s pályázatból valósulhatott meg, már amennyire megvalósult.
A fideszes miniszter Porga Gyula fideszes polgármestertől vette át a kitüntetést a város ünnepi rendezvényén.
Budai kerülete hálás és büszke az olimpiai bajnokra.
Felajánlották neki, hogy mondjon le ő róla, de nem tette meg.
Nem azért, mert komoly vitái vannak Nagy Mártonnal, hanem azért, ahogyan támogatja az Egyetemet.
Ózdon.
A százötven éves város legfontosabb díjait osztották ki pénteken.
A leggazdagabb magyarnak ez már a harmadik ilyen kitüntetése.
Kérdésünkre, hogy minek tulajdonítja a váratlan sikert, a polgármester külön nem válaszolt.
Spéth Géza díszpolgármester lett.
Őrsi Gergely polgármester azt írta, a kerületben élő párra mindig számíthattak, „akár kerületnapi fellépéssel, akár a Fény utcai piacos jótékonysági koncerttel, akár a Szent Ferenc kórház nővérszállásának bebútorozásával”.
Kossuth- és Haynau-díjak, Gary Lineker és a fontbaloldal a megváltozott brit futballközegben, a Barcelona bírói, Orbán lenyeli Petőfit, a vendégek meg az áremelést. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.
Borkai Zsolt viszont a jelek szerint nem.