Rupert Stadler tudhatott az európai dízelcsalásokról, de mégsem tett ellenük semmit.
A Vito, a GLC és a C-Klasse 1,6-os dízel motorja nem felel meg a károsanyag-kibocsátási normáknak mégsem.
Az 1,6 literes dízelmotorok vezérlésében talált két problémás programot a német szövetségi közúti közlekedési hatóság.
El kell távolítani a motorprogram egy részét.
A detroiti esküdtszék szerint Martin Winterkorn becsapta az amerikai hatóságokat.
Eddig imádtuk takarékosságukat, nyomatékukat, most meg rettegünk tőle, mint Kömlő a migránsoktól Halottak Napján.
Tízezer ember idő előtti halálát okozza a dízelgépkocsik nitrogén-oxid kibocsátása Európában, mutatták ki a kutatók új tanulmányukban.
Személyzeti igazgatójuk szerint ezért sincs realitása a mihamarabbi átállást sürgető politikai törekvéseknek.
Hat hét van hátra a választásokig, a kancellár egy kényes témával vette fel újra a fonalat.
A Bild szerezte meg a KBA egyik tavalyi jelentésének első vázlatát, amiben leírják, hogy a Porsche Macan kipufogógáz-tisztító rendszere a közúti forgalomban leáll. A végleges változatból ezt végül kihúzták.
Le kell cserélni a kibocsátást szabályozó szoftvereket, különben kivonják a forgalomból a kocsikat.
Már szinte fel sem kapjuk a fejünket, de miért is tennénk? Újabb gyártókat gyanúsítanak trükközéssel.
A dízelbotrányba belebukott autók várják itt a sorsukat.
Jól be is zuhant a cég árfolyama, megijedtek a befektetők, hogy ebből is Volkswagen-ügy lesz.
Ezekbe az autókba Győrben gyártották a motorokat.