DK

Kacsamesék 2. – Hol voltál és mit csináltál, amikor megjött a hír Gyurcsány lemondásáról?

Ki hol volt, és mit csinált?

Szily László
ÉLET

A Tisza politikai feladványa, hogy mit kezd az ellenzéki polgármesterekkel

Szombathely ellenzéki polgármestere, Nemény András úgy elverte tavaly a Fideszt, hogy a párt közgyűlési frakciót sem tudott alakítani. A városvezetés tagjai háromnegyed évvel a győzelem után egységesen kiléptek pártjaikból. Interjú az MSZP-ből frissen kilépett polgármesterrel, aki szerint önkormányzati szinten még sokat kell fejlődnie a Tiszának.

Molnár Kristóf
Politika

Ferenc házra gyűjt Lajosnak

„Mert a baloldaliság lényege valójában ez: hazát építünk, nem csak házat. Veletek együtt.”

Bódog Bálint
belföld

Kocsis Máté: Gyurcsány Ferenc továbbra is tényező

Egyre jobban kell a Fidesznek Gyurcsány.

Windisch Judit
POLITIKA

Gyurcsány Ferenc: Én nem loptam, az kurvaisten

Gyurcsány Ferenc lakókocsival járja az országot. Bár a legelején még előre meghirdették a programjait, másfél hete már nem tesznek így. Nem csoda, hogy a DK elnöke az országjáráson alig találkozik választókkal. Ez viszont szerinte nem probléma, ugyanis a közösségi médiáé a jövő. Egy napot töltöttünk vele, hogy megértsük, miért is járja akkor az országot.

Molnár Kristóf, Bankó Gábor
Politika

Gyurcsány Ferenc: Nem akarok, és nem is fogok kormányozni

De szerinte ő vezeti az ország leghazafiasabb közösségét.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Gyurcsány kilencszer szólított fel rendrakásra egy mélyszegénységben élő embert

Cserébe házat épít neki.

Fődi Kitti
POLITIKA

A DK elindul Magyar Péter ellen a Hegyvidéken

Gréczy Zsoltot kínálják a Tisza elnöke helyett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Napirendre se vette a Fővárosi Közgyűlés a Pride-ot támogató javaslatokat, pedig azokat még a Fidesz is támogatta

Baranyi Krisztina szürke szivárványos pólóban szólalt fel, a Fidesz főleg a Tiszával volt elfoglalva, a tiszások viszont nem ültek fel a provokációnak.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A Főváros léphet az erzsébetvárosi sétálóutcák kialakításában, Niedermüller Péter egyeztetést hiányol

Régóta téma már a hetedik kerületi sétálóutcák kialakulása, de Vitézy Dávid most újra bedobta a témát, és ő már nem vár az ügyet évek óta halogató önkormányzat kezdeményezésére sem.

Bódog Bálint
Budapest

Győzelemmel ért véget Varju László 7 évig tartó földharca

A DK politikusa harmadszor szerzett parlamenti mandátumot Újpesten. Miután jogerősen elítélték és a Fidesz is kitartóan támadta, a győzelem nagy elégtétel számára. Országos politikai következtetéseket azonban nem érdemes levonni az eredményből.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Repohár-történelem meg egy üveg bor

Berobbant politikusok első évei, hidegháborús kérdések, időközi választások, összeszart politikusi autók és megemelt focistabérek a 444 reggeli hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

A DK-s Varju László nagyot nyert az időközin Újpesten

A szavazatok kétharmadának megszámolása után 51 százalékon áll, a fideszes sehol.

Szily László
POLITIKA

A DK valódi népszavazást kezdeményez az ukrán EU-csatlakozásról

A kérdést kedden be is nyújtották a Nemzeti Választási Bizottságnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Rohamtempóban szavazták meg a Pride-törvényt

Füstbombával akciózott a Momentum és Hadházy Ákos, Orbán Viktor miniszterelnök be se ment.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA