A kormányközeli nem kormányzati szervezet szakértőinek nincs lehetetlen.
Ma lett pozitív a tesztje, lázas és fáj a feje.
Pedig Niedermüller Péter is úgy számolt, hogy a bulinegyedben a helyek több mint a 40 százaléka biztosan tönkrement.
Azok is szavazhatnak, akik csak jövő áprilisban töltik be a 18-at.
A pártnak minden választókerületben lesznek jelöltjei az ellenzéki előválasztáson.
A miniszterelnök a tavalyi legutolsó határozatával visszavonta a tervezett Lelki Egészségközpont teljes támogatását.
A pártok azt ígérik, csak olyan embereket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben, és nem játszottak össze a Fidesszel.
Innen már csak egy lépés, hogy kimondják: a DK elnöke az antikrisztus.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója „elismerte a hibáját, visszavonta, törölte írását”, a baloldal pedig kettős mércével mér.
Mostantól a DK agrárpolitikusa lesz.
Kórházi napidíj helyett bezzeg most ingyen parkolás van!
A DK elnöke a jogerős ítélet szerint nem folytatott titkos tárgyalásokat Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Alföldi Róbert rendezővel az egyetemről.
Az Állami Szávevőszék szerint a DK alelnöke „kettős beszédet alkalmazva” „pártpolitikai elfogultsággal vádolja meg a független Számvevőszéket”. Hallatlan.
Kiperelte a DK a Miniszterelnöki Kabinetirodától Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó számláit.
Szerintük ez a nap a hatalmával visszaélő zsarnok elleni összefogás jelképe.