A Kaptárkő utcai irodában két darab, 0,8 cm átmérőjű csapágygolyót találtak. A rendőrség bevizsgálja azokat.
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közölte: „bízunk abban, hogy a faj, nem illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket”.
Az ellenzéki összefogás őszi sikerei után mindegyik párt azt mondta, hogy együtt kell működni. Az eddig elmondott terveik azonban nem fedik egymást. Rengeteg nagyon nehéz gyakorlati kérdés megválaszolatlan még.
Elég-e ha valaki fehér, keresztény, heteró férfi? Mi a baj az MSZP-vel? Hogy veszi be egy DK-s gyomra a Jobbikkal kötött szövetséget? Mitől ennyire férfias Gréczy Zsolt? Gyurcsány Ferenc évértékelőjén jártunk.
Ideológiailag nem egyeztek a párttal.
Az ügyészség korábban a DK alelnökét azzal gyanúsította meg, hogy súlyos testi sértést és garázdaságot követett el, amikor 2018 végén több parlamenti képviselővel bement az MTVA-székházba.
Ifjabb Szilágyi István valamit nagyon jól csinálhatott.
Választási csalással és az MTVA biztonsági őreinek bántalmazásával gyanúsítják.
A DK-s képviselő meztelen képei jutottak el több szerkesztőséghez, a levélíró szerint Gréczy zaklatta őt. A képviselő azt mondja, nem igaz a vád, és ő lett a Fidesz új célpontja.
A főpolgármester-helyettes kijelentette, hogy Máté Gábor marad a Katona József Színház élén, de Dörner György ügyében vizsgálatot indítanak.
A Liberálisok elnöke még önállóbb arcélt ad pártjának.
Elvileg ez EU-s kötelezettség lett volna, de a kormány szerint a konzultációnak nem célja, hogy megtudják az emberek véleményét.
Hiába volt a testületben ellenzéki többség, az MSZP a fideszesekkel szavazott egy alpolgármesteri helyért cserébe.
Október 24-én szavaztak az EP-ben arról, hogy fokozzák-e a tengeri mentési missziókat a vízbe eső menekültek érdekében. Két szavazaton múlott.