dns-vizsgálat

Két régi bűnügyben is gyanúsítják a felesége rendszeres elkábításáért és megerőszakoltatásáért 20 évre ítélt Dominique Pelicot-t

A 72 éves férfit két szexuális bűncselekménnyel gyanúsítják: egy 1991-es párizsi gyilkossággal és nemi erőszakkal vádolják, amit tagad, illetve egy 1999-es nemierőszak-kísérlettel, amit beismert, miután DNS-vizsgálatok bizonyították, hogy a helyszínen járt.

Herczeg Márk
bűnügy

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az audis ámokfutó ellen

DNS-vizsgálat igazolta, hogy nem az embercsempészésért kiutasított moldáv férfi, hanem annak testvére okozta a január 5-i balesetet.

Székely Sarolta
bűnügy

A DNS-vizsgálat szerint is a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét találták meg egy bajai tanyán

A bizonyítékok szerint egyértelmű, hogy Till Tamást megölték.

Mészáros Juli
bűnügy

Felmentettek egy gyilkossággal vádolt férfit, mert a sértett ablakkilincsén talált DNS-nyom nem volt elég a bizonyításhoz

A vádirat szerint a férfi 2010. szeptember 22-én este agyonverte egy ismerősét. De az ablakkilincsen talált DNS-minta ennek bebizonyítására nem elég.

Herczeg Márk
bűnügy

DNS-vizsgálatok derítették ki Beethoven halálának lehetséges okát

Azt továbbra sem tudni, mi okozta a zeneszerző halláskárosodását.

Mészáros Juli
külföld

DNS-vizsgálat igazolta, hogy egy ma élő férfi Ülő Bika dédunokája

Először sikerült egy régóta halott történelmi személy maradványaiból ma élő rokont azonosítani, de a módszer a jövőben jóval gyakoribbá válhat.

Horváth Bence
külföld

A bíróság nem engedi elhamvasztani Maradona testét az esetleges apasági DNS vizsgálatok miatt

Az öt papíron is elismert gyereke mellett van még hat ember, aki azt állítja, az egykori focista a biológiai apja.

Mészáros Juli
foci

37 év után szabadult a floridai férfi, akit tévesen ítéltek előbb halálra, majd életfogytiglanra egy nemi erőszak és egy gyilkosság után

Robert DuBoise ártatlanságát DNS-bizonyítékok igazolták. 18 éves volt, amikor bezárták, 55 évesen kapta vissza a szabadságát.

Horváth Bence
külföld

Exhumáltak egy 37 éve, 12 évesen meggyilkolt izraeli kislányt

Azt remélik, az új DNS-vizsgálati technikáknak köszönhetően az eltelt hosszú idő ellenére is azonosítani tudják az elkövetőt.

Herczeg Márk
bűnügy

A bíróság DNS-tesztre kötelezte II. Albert volt belga királyt

Delphine Boel indított ellene apasági pert, mivel az egykori uralkodó házasságon kívül született gyerekének mondja magát.

Herczeg Márk
külföld

Intenzív DNS-vizsgálatokkal fejtették meg a 15 centis chilei múmia titkát

Nem földönkívülié, hanem egy csonttorzulásban szenvedett, nőnemű emberi magzaté a hosszúkás koponyájú, nagy szemlyukú, mumifikálódott csontváz.

Herczeg Márk
Történelem

Ennyit a jetikről

Soha nem volt még biztosabb, hogy magas területeken élő medvéket néztek hegyi szörnynek.

Boros Juli
ÁLLAT

Már DNS teszt is bizonyítja, hogy Julio Iglesias 8 törvényes gyereke mellett egy 40 éves spanyol férfi apja is

Az énekes évtizedek óta küzd, hogy ne kelljen elismernie az apaságot.

Sarkadi Zsolt
bulvár

Több száz DNS-mintát vizsgált meg a rendőrség, mert Kubatov Gábor fenyegetve érezte magát

A Fidesz-igazgató nem jön ki jól a Fradi ultráival, ezért igazán alapos rendőrségi nyomozás indult.

Horváth Bence
bűnügy

DNS-vizsgálattal mondanák meg, hogy melyik gazda nem szedte össze a kutyája után a kakát

A spanyol Tarragona városában vezetnék be a rendszert.

Botos Tamás
ÁLLAT