Döme Zsuzsanna

„A drog rossz. Igyál Gergő, légy szíves” – az alkoholizmusért tüntetett a Kutyapárt

A Kutyapárt fűlegalizációs eseményén a szervezők ugyanazt a beszédet akarták elmondani, amit legutóbb, csakhogy azóta szerintük még rosszabb lett a droghelyzet. Döme Zsuzsannával is interjúztunk.

Bódog Bálint
belföld

„Ruszkik, gyertek haza!” - sok ezren vonultak a Pride-törvényen gúnyolódó Kutyapárt Békemenetén

Szürke ruhába öltözött demonstrálókkal ünnepelte az egyformaságot az MKKP.

Bankó Gábor
Politika

Napirendre se vette a Fővárosi Közgyűlés a Pride-ot támogató javaslatokat, pedig azokat még a Fidesz is támogatta

Baranyi Krisztina szürke szivárványos pólóban szólalt fel, a Fidesz főleg a Tiszával volt elfoglalva, a tiszások viszont nem ültek fel a provokációnak.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Mindössze egy hétvégét kapott a Főváros, hogy elbírálja három vegyes fenntartású színház igazgatói pályázatait

A Kolibri Színház igazgatói pozíciójáról is dönteni fognak, ahol a társulatnak komoly fenntartásai voltak a pályáztatás körülményeivel kapcsolatban.

Bódog Bálint
KULTÚRA

Kovács Gergely beül a fővárosi közgyűlésbe, de az szerinte egy éven belül feloszlik majd

Döme Zsuzsanna kérésére döntött így.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Baranyi Krisztina vezeti a Kutyapárt fővárosi listáját

A második Kovács Gergely, a harmadik pedig Döme Zsuzsanna.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Baranyi Krisztinát kérte fel budapesti listavezetőjének a Kutyapárt

Kovács Gergely pártelnök lenne a második a listán.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„Ha nem vagyunk egységesek, vége a pártnak”

Hétfő este rendkívüli taggyűlésen szavaznak a lemondott társelnökök jövőjéről. A pártigazgató egy emailben azt írta: „aki szerint Kovács és Döme nélkül neki lehet menni a következő 3 hónapnak”, az el se menjen szavazni. Akár még Kovács hegyvidéki jelöltsége is menthető a pártnak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Lemondott Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna, a Kutyapárt két társelnöke

Belső feszültségek vannak a pártban azután, hogy ellehetetlenült Kovács polgármester-jelöltsége.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Ingyenes adótanácsadással, grillel készül a csütörtöki hídfoglalásra a Kétfarkú Kutya Párt

Kovács Gergő pártelnöknek, akit a hajnalban azért vettek őrizetbe, mert lelépett a járdáról, elterelésre kell mennie, mert találtak nála némi füvet.

Király András
POLITIKA

Hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, gyülekezési szabadság megsértése és szabálysértések miatt intézkedtek a katás tüntetés után

„A rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, azonban ez nem eredményezheti mások jogainak olyan mértékű csorbítását, mint amit a főváros legforgalmasabb közlekedési útvonalainak órákra történő teljes megbénítása jelent” – írja a BRFK.

Herczeg Márk
rendőrség

Döme Zsuzsanna: Életemben először bilincseltek meg

A Kutyapárt társelnöke Kovács Gergő közelébe akart jutni, hogy megtudja, miért intézkednek vele szemben a rendőrök, amikor őt is megbilincselték.

Ács Dániel
POLITIKA

Ferencváros alpolgármesterét csütörtök reggel kilencig tartották fogva

Döme Zsuzsannát tegnap hajnalban bilincselték meg az Erzsébet hídon Kovács Gergővel együtt.

Kaufmann Balázs
belföld

Fiatal tüntetők ezrei vonultak Budapesten, hajnalban parázs dolgok is történtek

Masszív tömeg nézett farkasszemet a rendőrökkel a Várban, a kata-törvény ellen tüntető kemény mag éjjel elfoglalta a Margit hidat is, a Kutyapárt elnökét rendőrök vitték el.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Rendőrök vitték el az Erzsébet hídról a Kutyapárt tüntető elnökét, Kovács Gergőt

És megbilincselték az intézkedést állításuk szerint megzavaró ferencvárosi alpolgármestert, Döme Zsuzsannát.

Rényi Pál Dániel
bűnügy