donald trump jr.

Biden félti a demokráciát

Az USA elnöke egy „legyőzött volt elnököt" emleget, aki szerinte veszélyt hoz a demokráciára, és arra kéri a jelölteket, fogadják el, ha vereséget szenvednek a jövő heti időközi választásokon.

Solti Hanna
POLITIKA

Csalás miatt perli Donald Trumpot és három gyermekét New York állam főügyésze

Hamisan tüntették fel ingatlanaik értékét, hogy kedvezőbb hitelekhez juthassanak. 250 millió dollárra tettek szert jogosulatlanul.

Kiss Imola
külföld

Trumpék elnapolták dinasztiaépítési terveiket

Bár az exelnök azt mondja, nyitott rá, hogy 2024-ben újra próbálkozzon, a gyerekei egyelőre elnapolták választási terveiket.

Király András
külföld

A trumpista testépítő, akinek az a feladata, hogy Magyarország jó hírét keltse Amerikában

David Reaboi tízmillió forintos szerződést kötött a washingtoni magyar nagykövetséggel, hogy lobbistaként javítsa a magyar kormány amerikai megítélését.

Szász Zsófi
külföld

Az ifjabbik Donald Trump is elkapta a koronavírust

A Fehér Házban is újra terjed a vírus, már legalább négy, az elnök közelében dolgozó fertőzöttről tudni.

Csurgó Dénes
járvány

Az áldozat szerint pöcsfotókat mutogatott és szexuálisan zaklatta titkárnőjét Trump fiának barátnője, aki az elnök kampányának pénzügyi vezetője is

Trump Kimberly Guilfoyle fellépéseivel igyekszik meggyőzni a női választókat. Most derült ki, hogy két éve miért bontott vele szerződést a Fox News. A lakásán és a munkahelyén zaklatta a kollégákat.

Szily László
ÉLET

Donald Trump fiának barátnője koronavírusos

Kimberly Guilfoyle is elkísérte az elnöki stábot a Mount Rushmore-hoz, ahol Trump egy erősen kultúrharcos beszédet mondott.

Horváth Bence
külföld

Ifj. Donald Trump engedélyt kapott medveölésre

Az elnök legidősebb fia Alaszkában vadászhat grizzlykre.

Király András
külföld

Ifjabb Donald Trump kezet rázott a mongol elnökkel, aztán kilőtt egy veszélyeztetett állatot

Éjszaka, lézeres puskával ejtette el az argali juhot, és kilőtt egy gímszarvast is.

Szurovecz Illés
külföld

Donald Trump Jr. elment bemutatni TRIGGERED című könyvét, de szélsőjobbosok kifütyülték, ezért levonult a színpadról

Alaposan összekuszálódtak a kultúrharc frontvonalai.

plankog
külföld

Trump fia megnevezte a Twitteren az apja ellen valló CIA-elemzőt

Legalábbis azt az embert, akit már fél Amerika a titokzatos informátornak hisz.

Sarkadi Zsolt
külföld

Giuliani: Az igazság nem az igazság!

Donald Trump ügyvédjének sikerült túllépnie a Trump-kormányzás másik nagy találmányán, az alternatív tényeken is.

Király András
külföld

Trump ügyvédei nagyon tartanak tőle, hogy az elnök magát keverné bajba meghallgatásán

Valószínűleg okkal. Épp ezért mindenáron meg akarják akadályozni, hogy Mueller kérdéseket tehessen fel Trumpnak arról, hogy mi járt a fejében, amikor látszólag az igazságszolgáltatást akadályozó döntéseket hozott. Izgalmas hetek előtt állunk az oroszügyi vizsgálatban.

Király András
külföld

Trump exügyvédje szerint Trump igenis előre tudott fia és egy Kreml-közeli "ügyvéd" találkozójáról

Arról, amit 2016. június 9-én tartottak a Trump-toronyban, Donald Trump irodája mellett, és amin Natalja Veszelnyickaja Hillary Clintonról ígért terhelő adatokat.

Király András
külföld

Vezérük nélkül kéne szembeszállniuk az oroszokkal az amerikaiaknak

Miközben az amerikai igazságszolgáltatás már orosz állampolgárok ellen emel vádat, Donald Trump még mindig kétségbe vonja, hogy az oroszok beavatkoztak az amerikai választásokba, és befolyásolhatták az eredményét. Így nehéz lesz szervezetten fellépni a fenyegetéssel szemben, pedig az amerikai titkosszolgálatok szerint Oroszország újabb beavatkozásra készül.

Király András
külföld