donald trump lánya

Trumpék elnapolták dinasztiaépítési terveiket

Bár az exelnök azt mondja, nyitott rá, hogy 2024-ben újra próbálkozzon, a gyerekei egyelőre elnapolták választási terveiket.

Király András
külföld

Az amerikai történelem legnagyobb politikai botránya

Amerikai történészek szerint már csupán az alapján is, amit eddig megtudtunk Donald Trump és stábja ügyeiről, ez a botrány durvább a Watergate-nél, az Irán-Contránál és még Warren Harding korrupt hivatalsegédjénél is.

Király András
külföld

Ivanka Trump hasonló emailügybe keveredett, mint Hillary Clinton 2016-ban, az elnökválasztási kampányban

Az elnök lánya és hivatásos tanácsadója sem ismerte azokat a szabályokat, amit apja számon kért politikai ellenfelén.

Tbg
külföld

Egy nyertese már van az amerikai-kínai kereskedelmi háborúnak, Ivanka Trumpnak hívják

Hogy, hogy nem, pont akkor ítéltek meg neki kizárólagos kereskedelmi jogokat Kínában, amikor apja egy kínai óriásvállalat sorsáról döntött.

Király András
külföld

Észak-Korea kész tárgyalni az Egyesült Államokkal

A dél-koreai elnöki hivatal szerint a két Korea viszonyának javítását is az amerikaiakkal való tárgyalásokhoz kötötték.

Király András
külföld

Steve Bannon elkezdte oltogatni Donald Trump lányát

Az elnök volt főtanácsadója szerint minden hülye döntésért Ivanka Trump és a férje felelnek.

Czinkóczi Sándor
külföld

Begyűjtötték az utcáról a koldusokat Ivanka Trump látogatása előtt Hyderabadban

A városvezetés szerint csak bosszúságot és kellemetlenséget okoztak volna, ezért egy "rehabilitációs központnak" becézett börtönbe zárják őket.

Király András
külföld

Trump veje és főtanácsadója magánszerverről bonyolította hivatalos ügyeit

Trump a kampányban ugyanezért akarta volna börtönbe vetni riválisát, Hillary Clintont.

Király András
külföld

Különös egybeesések: Trump pont azután fordult Katar ellen, hogy a vejének nem sikerült félmilliárd dollárt szereznie onnan

De fura!

Király András
külföld

Donald Trump belefáradt a G20-azásba, lányát, Ivankát küldte maga helyett a megbeszélésekre

Ivanka hivatalosan tanácsadója édesapjának, de ezt a külföldi partnerek nem nézik annyira jó szemmel.

Király András
külföld

Ivanka Trumpnak is tanúskodnia kell divatmárkája cipőkoppintási ügyében

Egy olasz divatcég 785 dolláros szandálját koppintották le egy az egyben, és árulták 76,5 dollárért.

Király András
külföld

Ivanka Trump újra naggyá teszi Kínát

Az elnök lányának divatmárkája újabb ezer cipőt rendelt a kínai gyárból, ahol három, a munkások kizsákmányolását vizsgáló aktivistát is letartóztattak.

Király András
külföld

Trump lánya és veje Washingtonban keres lakást

Az az Ivanka, akire az összeférhetetlenség miatt a vállalatbirodalmát hagyná, és az a Jared Kushner, aki a nepotizmust tiltó szabályok miatt nem tölthetne be funkciót Trump kormányában.

Király András
külföld

Al Gore-t szpotolták a Trump-toronyban

Király András
külföld