Ugyan már!
De addig is ő Brüsszelben vív háborút.
A koreai elnök rácsörgött, hogy akkor komolyan gondolta-e, hogy nem védik meg őket többé.
Erre pályázik Budapest is. Ha tovább hülyül a világ, akkor Trump, Le Pen vagy Orbán közül kell választania majd az olimpiai bizottságnak 2017 szeptemberében.
Géppisztolyos rendőrök a járdán, homokkal teli kamionok az utcán.
Egy elnök se kormányozhat kormány nélkül, így most mindenki azt lesi, kik lehetnek azok a szakpolitikusok, akik irányban tartják az Egyesült Államokat. De mivel Trump és a republikánus elit viszonya kifejezetten ellenséges, nagyon szűk körből válogathat csak.
A két ország közti kapcsolat normalizálódását várja Lavrov.
A kormányszóvivő szerint a Magyarországot ért emberi jogi bírálatok "szisztematikusan voltak felépítve."
A miniszterelnök szerint Donald Trump győzelmével "visszatérhetünk az igazi demokráciához, visszatérhetünk a politikai korrektség bénító kényszerétől megszabadult egyenes, őszinte beszédhez."
A Fehér Házban fogadta Donald Trumpot az elnök.
A gyújtogatás azután kezdődött, hogy kiderült, a cég örül az elnökválasztás eredményének.
Még tavaly decemberben beszélt erről az elnökválasztás győztese.
Kösz, Trump!
Nem csak a South Park meg a Newsweek szívta meg Donald Trump elnökké választását.