De ez nem biztos, hogy olyan egyszerűen sikerülhet neki. A formális procedúra négy évig is eltarthat, ezért most más kiutat keres.
Ha már Trump fel akarja mondani.
Hogyan lehet majd minden orosz problémáért Amerikát hibáztatni, ha közben az a Trump az elnök, akinek a sikeréért tiszta szívből szurkoltak, és amit olyan lelkesen fogadtak?
És aki képtelen végigülni egy hosszabb értekezletet, utálja az ellenkezést, zsigerből dönt és erénynek tartja a felszinességet? Kemény alkalmazkodási időszakkal kezdődhet majd az elnöksége.
Mit mond a pszichológia Trump győzelméről? Kínosan ismerős dolgokat.
Érzelemmentesen értékelte kampánytámogatóinak történelmi vereségét.
Így mutatnák meg az erejüket az új elnöknek. Hát, sok sikert.
Igaz, ebben az államban durvultak el leginkább a tüntetések, volt, ahol a tömeg boltokat támadott meg.
Clinton veresége 55 ezer szavazón múlt egy 318 milliós országban, de önmagában sokkoló, hogy Trump nem kapott ki nagyon-nagyon. Jobb lenne megérteni, mint nevetni rajta.
Farage azt mondja, szívesen segít építeni a brit kormány újabb amerikai kapcsolatait is.
Nagyon örült neki, és reméli azt is, hogy Trump majd feloldja az oroszok elleni szankciókat.
Obama idejében az ukrajnai orosz fenyegetés miatt erősítették meg a lengyel és balti NATO-erőket. Putyinék szerint ez azonban terjeszkedés, Trump pedig kezdhetné a csapatok visszavonásával a bizalomépítést.
Mindet sorra be is nyelik a szavazójoggal rendelkező állampolgárok.
Lionel Barber próbálja nyugtatni a kedélyeket. Az Egyesült Államoknak erős az intézményrendszere, nem lehet olyan könnyen szétverni.