Az derült ki, hogy 162 szavazattal még többet is kapott, mint azt a választás éjszakáján számolták.
Az elektorok szavaznak végső soron az USA új elnökéről. Ez elvben formalitás, de most már semmi sem biztos.
Akkor összeesküvés-elmélet volna!
Andrew Breitbart addig ordított és faszszopózott a baloldal és az elpuhult konzervatívok ellen, amíg forradalmat csinált az amerikai jobboldali médiában. Lapja, a Breitbart News Trumppal a csúcsra jutott, de ezt már nem élte meg. És a forradalom sajátjai ellen fordult.
A nagy Donald jó reggelt kívánt Pekingnek, és nem kér elnézést, amiért fogadta a tajvani elnök telefonhívását.
Két demokrata és két republikánus szenátor szerint is aggasztó, hogy orosz hackerek befolyásolhatták a választást. Trump nem hiszi el a CIA értesülését.
Lepasszolta az alelnökének ezt az unalmas feladatot.
Bryan Cranston a Saturday Night Live-ban játszotta el, milyen lenne, ha Trump őt nevezné ki a drogellenes ügynökség élére.
Ez már a végeredmény.
Politikai tapasztalat nincs, jó viszony Putyinnal van. A helyettese szétbombázná Iránt.
Olyanok adták át a WikiLeaks-nek a demokraták levelezéseit, akiknek voltak orosz kapcsolataik.
Máig nem tisztázott, kik állhattak mögötte. Sokak szerint az oroszok.
Ennyit a munkásosztályról.
Mi lesz ebből? Katonaállam?
Az oroszok máris beengedték a svájciakat és Katart a Rosznyeftbe jó pénzért, közben az Exxon oroszbarát vezérigazgatója amerikai külügyminiszter-esélyessé vált.